Az USA újraindítja a béketárgyalásokat a tálibokkal

Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett csütörtökön az amerikai elnök. Donald Trump az amerikai hálaadás ünnepén ellátogatott az afgán fővároshoz, Kabulhoz közeli Bagramban lévő amerikai légitámaszpontra, ahol bejelentette, hogy újraindítják a radikális iszlamista tálibokkal folytatott béketárgyalásokat.

Az amerikai elnök ezt afgán hivatali kollégájával, Asraf Gánival tartott találkozóján közölte. „A tálibok megállapodást akarnak – meglátjuk, hogy valóban kötnek-e egyezséget. Ha megteszik akkor megteszik, ha nem akkor nem. Így is, úgy is jó” – mondta Trump, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy az afganisztáni tálibok tűzszünetet és békét akarnak.

Az amerikai elnök felidézte, hogy az eddigi béketárgyalásokon az Egyesült Államok tűzszünetet sürgetett, de ettől a tálibok elzárkóztak. Trump szerint a helyzet most változott, és a kabuli kormány ellen lázadó szélsőségesek fegyvernyugvást akarnak. Reményét fejezte ki, hogy ez valóban így lesz.

Az elnök azt is megerősítette, hogy 8600-ra csökkentik az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák létszámát. Jelenleg mintegy 13 ezer fős amerikai kontingens teljesít szolgálatot a dél-ázsiai országban. Trump már 2016-os elnökválasztás során azzal kampányolt, hogy visszavonja a konfliktus-övezetekben szolgáló amerikai katonákat.

Az elnök mindössze néhány órás afganisztáni látogatásán pulykát szolgált fel néhány amerikai katonának, és helyet foglalt az asztaluknál, hogy együtt költsék el a hálaadásnapi vacsorát. A sajtónak nyilatkozva nagyra méltatta az amerikai katonákat.

Bagram, 2019. november 28.
Donald Trump amerikai elnök beszél Asraf Gáni afgán államfő (j2) és Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke (j) jelenlétében a bagrami légi támaszponton szolgáló amerikai katonáknak, akiket a hálaadás ünnepének alkalmából keresett fel meglepetésszerű afganisztáni látogatása alatt, 2019. november 28-án.
MTI/AP/Alex Brandon

Az amerikai kormány csaknem egy éven át tárgyalt a tálibokkal a 18 éve tartó fegyveres konfliktus lezárásáról, de Trump szeptember 7-én – hírek szerint az utolsó pillanatban, amikor karnyújtásnyira került az egyezség megkötésefelfüggesztette a tárgyalásokat, miután megszaporodtak a tálibok támadásai, és egy kabuli merényletükben meghalt 12 ember, köztük egy amerikai katona.

A tálibok ellenkezése miatt az afgán kormány gyakorlatilag kiszorult a béketárgyalásokról. A lázadók szemszögéből a kabuli kormány ugyanis nem több az amerikaiak „bábjánál”.

Frissítés: a tálibok is hajlandók újraindítani a tárgyalásokat

Az Afganisztánt 1996 és 2001 között irányító, iszlamista szélsőséges tálibok közölték pénteken, hogy hajlandók újraindítani a béketárgyalásokat az Egyesült Államokkal.

Meg nem nevezett tálib vezetők már korábban is közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy a múlt hét vége óta ismét folytatnak nem nyilvános tárgyalásokat amerikai tisztségviselőkkel Dohában, és hogy ezek hamarosan már nyíltan folytatódhatnak.

Zábihullah Mudzsáhid tálib szóvivő azt mondta pénteken a hírügynökségnek: „álláspontunk nem változott. Ha lesznek tárgyalások, akkor azok attól a ponttól kezdve folytatódnak, ahol abbamaradtak”. Ehhez egy meg nem nevezett tálib parancsnok hozzátette: „reméljük, Trump afganisztáni látogatása annak a jele, hogy komolyan gondolja a tárgyalások felújítását, megjegyzem, szerintünk nincs is más választása”.

Forrás: MTI/AP/AFP/Reuters/dpa

Friss hírek