Izrael szép csendben drón-nagyhatalommá válik

Izraelben a drón a határőrizet mindennapos eszköze. Ennek köszönhetően az ország felfelé szárnyal a távolról irányított repülő szerkezetek világpiacán, szemben Kína és az Egyesült Államok növekvő konkurenciájával.

Izrael fokozatosan a drónok nagyhatalmává válik, ezekből számos fajtát fejlesztett ki: az egyik könnygázt szór a palesztin tüntetőkre, egy másik a Hezbollah libanoni síita szervezet állásait fürkészi, egy harmadik pedig az Iszlám Dzsihád iszlamista szervezet létesítményeire csap le a Gázai övezetben.

Ebben a stratégiai fontosságú, a hadsereg és biztonsági szolgálatok elnök-vezérigazgatóvá, alapítóvá, mérnökké és igazgatótanácsi taggá vált egykori katonái kezében lévő iparágban több mint 50 helyi start-up cég működik.

Izrael már 1969-ben bevetett kamerával ellátott távirányított repülőmodellt Egyiptom megfigyelésére, mielőtt hasonló nagyszabású programot indított volna a libanoni háború idején. Az ország ma már előkelő helyet foglal el a drónok világpiacán, állja a versenyt a két legfőbb konkurenssel, Kínával és az Egyesült Államokkal, s hasznot húz a határainál lévő ellenségeiből, kísérleti terepként használva őket a távirányítású technika teszteléséhez és fejlesztéséhez.

Ronen Nadir, az izraeli hadsereg rakétafejlesztésért felelős parancsnoka volt. A 2000-es években indított start-up cége, a BlueBird Aero Systems ma világszerte harci drónokat árul. Vezető helyre törekszik az úgynevezett VTOL – a helikopterhez hasonlóan függőleges felszállásra és leszállásra képes kis drónok – területén, amelyeket a nagyobb sebesség elérése érdekében szárnyakkal is felszerelnek. Ily módon városban, dzsungelben vagy akár egy hajóhídon is képesek fel- és leszállni. Nadir elmondta, hogy az első vázlatrajztól a vásárlónak történő bemutatásig mindössze négy és fél hónap telt el. „2018 októberében kezdtük el a fejlesztést, és már több százat adtunk el belőle”- mondja.

„Amikor az amerikai hadsereg minidrónt fejleszt, ezt Irakban vagy Afganisztánban vetik be. A készülék kifejlesztése és a harci övezetekben történő bevetése között mindössze néhány év telik el” – mondja a cégtulajdonos, emlékeztetve: „Izraelben (az iparban) mindenki volt katona vagy tiszt, s az ilyen rendszereket kifejlesztők is tartalékosok. Friss adatokkal érkeznek az irodába, ami gyorsítja a fejlesztési ciklust”.

A BlueBird Aero Systems drónfejlesztői a vállalat egyik gyárában 2013 februárjában. Forrás: BlueBird Aero Systems

Egy 2013-as adatokon alapuló tanulmány első helyre teszi Izraelt a drónexportőrök listáján.

Az Egyesült Államok mindazonáltal nemrégiben megelőzte Izraelt a Global Hawk – egy nagy teljesítményű és drágább drón -, illetve az elsősorban az európai piacon értekesített Predator pilóta nélküli repülőgépek exportjával. A zsidó államnak emellett a kínai konkurenciával is szembe kell néznie, lévén Peking „olyan országoknak árul, amelyeknek Izrael nem adna el”.

„Mindezek ellenére Izrael biztosan ott van a három, sőt, inkább a két világelső között” – hangúlyozta Philip Finnegan, a Teal Group amerikai cég piacelemzője. Finnegan szerint azért nehéz az izraeli cégek piaci helyét meghatározni, mert Kínához hasonlóan titkosan kezelik az eladásaikat.

Nemrégiben a tel-avivi repülőtér közelében található Airport City ipari parkban tartott konferencián megjelent Nadav Argaman, a Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat feje is. Üzenete világos volt: „mindenekelőtt izraeli technológiát vásárolunk”. Zohar Dvir, a rendőrfőnök egykori helyettese pedig jelenleg a Gold drone start-up igazgatótanácsának a vezetője, amely egyebek mellett mezőgazdasági drónokat gyárt. Ez rámutat, hogy a cégek immár a polgári ágazatokban is kamatoztatják a katonai tapasztalatokat.

A drónok világpiaca jelenleg megközelíti a 12 milliárd dollárt, a Teal Group szerint azonban 2029-re várhatóan eléri a 25 milliárd dollárt. Emellett a polgári célokra felhasznált távirányítású repülő szerkezetek aránya meghaladja majd a katonaiakét.

Ben Alfi egykori repülőstiszt, a jelenleg a mezőgazdaságban felhasznált drónokra szakosodott BWR Robotics cég elnök-vezérigazgatója szerint a lehetőségek a mezőgazdaságban a legjobbak: adatokat lehet gyűjteni a mezőkről, továbbá rovarirtókat szórni, beporozni, sőt aratni is lehet velük.

„Amikor hatékony mérnöki rendszerekről van szó, Izrael az élen jár” – mondta Alfi, aki némi iróniával jegyezte meg, hogy országának nem volt ekkora sikere az autógyártás terén: „Az utolsó autó, amelyet 40 éve megpróbáltunk megépíteni, üvegszálból készült és megette egy teve”.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »