Donald Tusk lett az Európai Néppárt elnöke

Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esti tisztújító kongresszusán Zágrábban.

A lengyel politikust 491 igen, 37 nem és 12 érvénytelen szavazat mellett választották meg a párt elnöki posztjára, ő volt az egyetlen jelölt. Tusk Joseph Daul francia politikus helyét vette át, aki 2013 óta töltötte be az EPP elnöki tisztségét.

Tusk azt ígérte, az EPP elnökeként harcolni fog a populizmust ellenző szavazók voksaiért. Mint mondta, öt év után belefáradt abba, hogy ő legyen Európa első számú bürokratája. „Az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogállamiság és a tisztességes nyilvános viselkedés, nem fogjuk feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség” – hangoztatta.

Zágráb, 2019. november 20.
Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke felszólal az Európai Néppárt kétnapos tisztújító kongresszusán Zágrábban 2019. november 20-án.
MTI/EPA/Antonio Bat

A kétnapos kongresszusnak több mint 40 országból 2000 résztvevője van. Az eseményre több miniszterelnök és államfő is érkezett, többek között Angela Merkel német kancellár és Ursula von der Leyen, az Európai Bbizottság következő elnöke.

A kongresszus csütörtökön tíz alelnököt is választ, amelyre 12 jelölés érkezett: David McAllister (Németország), Helen McEntee (Írország), Siegfried Muresan (Románia), Averof Neofytou (Ciprus), Petteri Orpo (Finnország), Franck Proust (Franciaország), Paulo Rangel (Portugália), Ivan Stefanec (Szlovákia), Antonio Tajani (Olaszország), Esther de Lange (Hollandia), Mariya Gabriel (Bulgária) és Johannes Hahn (Ausztria) személyében.

Az Európai Néppárt a legbefolyásosabb jobbközép, európai szintű politikai erő: a szervezetnek 39 országból 74 párt a tagja, jelenleg ők adják az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnökét is, 17 uniós és 6 unión kívüli ország állam- vagy kormányfője néppárti. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját is az Európai Néppárt adja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »