Nem javul a média helyzete Törökországban

Még mindig több mint 120 újságíró van börtönben Törökországban, ami nemzetközi rekordnak számít, s a média helyzete sem javult különösebben, mióta tavaly felfüggesztették a 2016. július 15-ei puccskísérlet nyomán elrendelt rendkívüli állapotot – közölte a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) kedden ismertetett jelentésében.

A média helyzetét elemző nemzetközi szervezet szerint a hatalomátvételi kísérlet óta a sajtó több száz munkatársa ellen indult eljárás terrorizmus gyanújával. “Az adatok mögött az alapvető jogok durva megsértése áll, több tucat újságírót a legsúlyosabb terrorvádakkal hónapokig, sőt, olykor évekig tartanak fogva, gyakran hivatalos vádemelés nélkül” – olvasható a dokumentumban.

A jelentés szerint az újságírókat “a sajtó ellen irányuló átfogó és politikailag motivált kampány keretében” vették őrizetbe. Az IPI továbbá leszögezte azt is, hogy Törökország majdnem egy évtizede vitathatatlanul az újságírókat bebörtönző országok élén áll.

Török tisztségviselők egyelőre nem reagáltak a jelentésben foglaltakra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az IPI szerint a török bíróságokat “elárasztották” az újságírókkal szemben indított eljárások, azok azonban képtelenek voltak feldolgozni az egyes eseteket, mert a bírák harmadát elbocsájtották. Őket azzal vádolták, hogy állítólag kapcsolatban álltak a puccskísérletért felelőssé tett Gülen-féle hálózattal.

A török vezetés az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérletért. A hitszónok tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. Ankara szerint a mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatásba, így a hadseregbe is.

A feltételezett gülenisták elleni kormányzati fellépés a puccskísérlet után hágott a tetőfokára, százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe. A megtorlás még mindig tart, ami miatt számos nemzetközi bírálat éri a török vezetést.

  • Erről bővebben:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

Több ezer fős átmeneti kórházakkal készül Nagy-Britannia

A hétvégén megnyílik Londonban az a hatalmas, négyezer személyes átmeneti koronavírus-kórház, amelyet a főváros legnagyobb fedett rendezvényközpontjában, a kelet-londoni ExCel csarnokban alakítanak ki a hadsereg segítségével. Emellett két hasonló - csak koronavírusos pácienseket ellátó, több ezer személyes átmeneti kórház létesül Birminghamben és Manchesterben is.

Read More »

Nem úszta meg a csődöt a Vapiano

A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni. Ennek hiányában a német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás