Alakul a Frontex reformja

Az Európai Unió a migrációval és a határigazgatással kapcsolatos intézkedései részeként új rendeletet fogadott el az unió határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex kapcsán, amely szerint az uniós szolgálat nagyobb személyi állománnyal és több műszaki eszközzel fog rendelkezni – közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.

A tájékoztatás szerint a Frontex felhatalmazása szélesebb körű lesz, mégpedig annak érdekében, hogy támogatni tudja a határellenőrzéssel, a visszaküldéssel és az unión kívüli országokkal folytatott együttműködéssel kapcsolatos tagállami tevékenységeket.

Az új rendelet a Frontex keretébe helyezi az európai határőrizeti rendszert (EUROSUR), hogy javuljon annak működése.

Maria Ohisalo finn belügyminiszter az intézkedéssel kapcsolatban kijelentette, hogy a külső határok megfelelő igazgatása elengedhetetlen a schengeni térség teljes körű működőképességének fenntartásához, valamint a migráció eredményes és humánus kezeléséhez.

A rendelet szerint a külső határok igazgatása és a válságokra való reagálás céljából egy készenléti alakulat áll majd a Frontex rendelkezésére. Ez a fokozatosan fejlődő csapat 2027-re tízezer fős műveleti személyzetből fog állni. Az alakulatot egyrészt a Frontex, másrészt a tagállamok műveleti személyzetének tagjai fogják alkotni hosszú távú kirendelések, illetve rövid távú bevetések keretében. Ezenkívül 2024 végéig része lesz egy gyorsreagálású állomány is.

A Frontex technikai és műveleti segítséget fog nyújtani a tagállamoknak a visszaküldési műveletek során. Az ügynökség valamely tagállam kérésére – vagy akár saját kezdeményezésre -, az adott tagállammal egyetértésben nyújt majd támogatást, amely a visszaküldés valamennyi területére kiterjed, az előkészítő tevékenységektől a visszaküldést és a megérkezést követően végzett feladatokig – közölték.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek