Nem csillapodnak a kedélyek Bolíviában

Az Evo Morales elnökre nehezedő nyomás fokozását ígérte kedden a bolíviai tüntetések egyik vezetője, miközben Morales ismét elutasította az ellenzék követelését, hogy mondjon le az október 20-i elnökválasztás vitatott eredménye miatt.

Luis Fernando Camacho, az ellenzék egyik vezető alakja keddi akciójának kudarca után kijelentette, hogy szerdán ismét tiltakozó menetet szervez a fővárosba, hogy kikényszerítsék Morales távozását. Camacho, aki Santa Cruzban – Bolívia legnépesebb városában – vezeti a kormányellenes tüntetéseket, kedden a fővárosba, La Pazba repült, de hivatalos személyek a biztonságára hivatkozva órákon át megakadályozták, hogy elhagyja a repülőteret, miközben odakint kormánypárti tüntetők várták, végül pedig hazareptették Santa Cruzba.

A történtek után Camacho az elnök elleni hangulatkeltést fokozva közölte, hogy szerdán visszatér a fővárosba egy előkészített lemondó levéllel, amelyet Moralesnek csak alá kell írnia. „Holnap délután fél kettőkor visszatérek La Pazba, és így fogok tenni minden nap, amíg be nem mehetek a kormánypalotába” – mondta hazaérkezése után Camacho.

Más ellenzéki szereplők, köztük Carlos Mesa ellenzéki elnökjelölt és Jorge Quiroga korábbi államfő szintén Morales lemondását követelték az október 20-i elnökválasztás Morales első fordulós győzelmét biztosító, vitatott eredménye miatt, amely szerintük csalással született.

A csalás vádja belpolitikai válságba taszította a dél-amerikai országot.

Santa Cruz, 2019. november 5.
Evo Morales hivatalban levő bolíviai elnök újraválasztását ellenző tüntetők mobiltelefonjaikkal világítanak Santa Cruz városában 2019. november 4-én. Moralest, a Mozgalom a Szocializmusért párt vezetőjét az október 20-i bolíviai elnök- és parlamenti választásokon újraválasztották, az ellenzék azonban választási csalást emleget, és nem ismeri el az elnökválasztás eredményét.
MTI/EPA-EFE/Juan Carlos Torrejon

Morales közben egy nagygyűlésen kijelentette, hogy szó sem lehet a lemondásáról. „Ez az indián még hosszú ideig itt marad” – mondta hívei előtt Bolívia első bennszülött elnöke. Kijelentette, hogy az ellenzéknek semmilyen bizonyítéka nincsen arra, hogy választási csalás történt volna, csupán arról van szó, hogy „rasszisták államcsínyt” próbálnak végrehajtani.

A csalás gyanúja a voksolás napján merült fel, miután a választási hatóságok hosszú időre leállították a szavazatszámlálást, amelynek részeredményei arra utaltak, hogy második fordulóra lesz szükség, amelyben a baloldali Moralesnek jobboldali centrista kihívójával, Carlos Mesával kellene megküzdenie az elnöki mandátumért. Moralest később 47 százalékos eredménnyel győztesnek hirdették ki a 36,5 százalékot szerző Mesával szemben, és a több mint 10 százalékos előny a törvények értelmében első fordulós győzelmet hozott Moralesnek.

Az elnök kérésére az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) szakértőket küldött La Pazba a választási eredmények ellenőrzésére, akik állásfoglalásukat november közepére ígérték. A küldöttség vezetője azonban pénteken lemondott, tovább erősítve a gyanút, hogy csalás történhetett.

Az 59 éves Morales negyedszer indult az elnökválasztáson, amit az ország alkotmánya az erről szóló 2016-os népszavazás értelmében már nem tett volna lehetővé. 2017-ben azonban az alkotmánybíróság – az ellenzék szerint részrehajlón – úgy döntött, hogy joga van ismét indulni.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »