Hadgyakorlatok miatt panaszkodik Észak-Korea

A dél-koreai és az amerikai fegyveres erők közös hadgyakorlatának felújítása kiélezi a konfrontációt Észak-Koreával – mondta szerdán Kvon Dzsong Gun, az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős részlegének vezetője a KCNA észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint.

“Mindössze egy hónappal azután, hogy összeomlottak az észak-koreai-amerikai munkamegbeszélések a nukleáris leszerelésről Stockholmban, az Egyesült Államok bejelentette a hadgyakorlatok felújítására vonatkozó terveit” – idézte a diplomatát a KCNA.

“Csakis konfrontációs politikaként tekinthetünk az ilyen tervekre” – tette hozzá.

“Washington lépései egy ilyen érzékeny pillanatban, amikor az egész világ a Phenjan és Washington közötti kapcsolatok fejleményeit figyeli, csak feltárják az Egyesült Államoknak, egy olyan imperialista országnak a valódi természetét, amely aláaknázza a békét és a biztonságot, valamint a katonai nyomásgyakorlást tartja az egyetlen problémamegoldási módszernek” – fogalmazott Kvon Dzsong Gun.

Az észak-koreai fél egy nappal azt követően reagált így, hogy dél-koreai és amerikai tisztségviselők bejelentették, hogy elhalasztják a Vigilant Ace fedőnevű közös hadgyakorlatukat, de egy kisebb méretű hadgyakorlatot tartanak helyette. Mint azt a Yonhap dél-koreai hírügynökség megjegyzi, Szöul és Washington 2018 óta több hadgyakorlatot is törölt, mivel a közös manőverezésekre Phenjan provokációként tekint.

Az észak-koreai hatóságok többször is felszólították Dél-Koreát, hogy hagyjon fel az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlatokkal, mert ártanak a Phenjan és Szöul közötti párbeszédnek.

Október 5-én amerikai és észak-koreai képviselők találkoztak munkamegbeszélésre a svéd fővárosban, de a tárgyalások eredménytelenül zárultak. Kim Mjong Gil észak-koreai főtárgyaló a tárgyalások összeomlásáról számolt be, és azt javasolta az amerikai félnek, hogy gondolja át jobban álláspontját. Az amerikai külügyminisztériumnál nem értettek egyet Kim Mjong Gil értékelésével, és a találkozót konstruktívnak nevezték.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/TASZSZ/Yonhap

Felkapott hírek

Friss hírek

Az elmaradt G7-csúcs miatt Trump megharagudhatott Merkelre

Donald Trump utasítást adott a Pentagonnak a Németországban állomásozó amerikai katonák létszámának csökkentésére - jelentette exkluzív információként a WSJ amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva. A lépés régóta a levegőben volt, így a bejelentés időzítése kapcsolatban állhat azzal is, hogy Merkel miatt hiúsult meg a Trump által júniusra tervezett G7-csúcs.

Read More »

Ma is csak a jó hírekre figyelnek a piacok

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán. A kockázatvállalási kedvet fokozza a további gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remény és a közösségi távolságtartás szabályainak lazítása szerte a világban, a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokban egyre növekvő polgári elégedetlenség most nem érdekli a piacokat.

Read More »

Oroszország is gazdaságélénkítési programot indít

Oroszország júliusban egy 5 ezer milliárd rubeles, 2021 végéig tartó terv megvalósításába kezd a Covid-19-járvány által megtépázott gazdasága helyreállítása érdekében - jelentette ki kedden Mihail Misusztyin orosz kormányfő Vlagyimir Putyin elnöknek. Az infrastrukturális projektekkel együtt az éves GDP 7 százalékát költik élénkítésre.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás