Új vezetője van az Iszlám Államnak

Az Iszlám Állam terrorszervezet csütörtökön megerősítette vezére, Abu Bakr al-Bagdadi halálhírét, és kinevezte utódját Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi személyében – jelentette a terroristák hírügynöksége, az Aamák.

A jelentésben azt is közölték, hogy meghalt az al-Bakr jobb kezének tekintett Abu Hasszan al-Muhadzsir, a szervezet szóvivője is. Erről először a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd milícia adott hírt vasárnap, de az amerikai védelmi minisztérium ezt akkor nem volt hajlandó kommentálni. Az SDF szerint Muhadzsirt a kurdok és az amerikai hírszerzés közös hadműveletében likvidálták.

Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének likvidálását Donald Trump amerikai elnök jelentette be szintén vasárnap. Az ellene indított akciót vasárnapra virradóra Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők.

Az Aamák az üzenetében arra kérte a dzsihadistákat, hogy továbbra is kövessék Bagdadi utasításait.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Az utód, Kurasi neve egyelőre ismeretlen – mondta a Swansea egyetem kutatója a Reuters hírügynökségnek. Szerinte lehetséges, hogy az Iszlám Állam eddig ismert vezetői közül került ki, de új nevet vett fel. Esetleg a korábban Hadzs Abdullahként ismert iszlamistáról van szó, akit az amerikai külügyminisztérium korábban Bagdadi lehetséges utódai között említett meg. Az Aamák szerint mostantól ő az „igazhitűek új kalifája”, akit az Iszlám Állam tanácskozó gyűlése választott meg.

Bagdadi az amerikai különleges erők akciója alatt halt meg: felrobbantotta magát, amikor kilátástalan helyzetbe került, mert nem akarta, hogy élve elfogják. Moszkva korábban kétségeinek adott hangot a halálhírrel kapcsolatban, de azt elismerte, hogy ha igaz, akkor Trump elnök jelentősen hozzájárult a nemzetközi terrorizmus elleni harchoz.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »