Az oroszok már hackereket is hackelnek

Orosz hackerek egy csoportja iráni kiberbűnözőnek álcázva magát számos ország ellen intézett kibertámadást – közölték hétfőn amerikai és brit hivatalos források.

Az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ) és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) szerint a Turla nevű orosz csoport iráni eszközöket és számítógépes infrastruktúrát használva az elmúlt másfél évben legalább 20 országban hatolt be különböző szervezetek számítógépes rendszereibe. Brit források hozzáteszik, hogy a támadások nagyrészt közel-keleti országok ellen irányultak, de brit szervezeteket is céloztak.

A Turla tevékenysége eddig sem volt ismeretlen, de a friss értesülések szerint jóval szélesebb körben okozott károkat, mint eddig tudni lehetett. A csoportot korábban észt és cseh hatóságok azzal vádolták, hogy az orosz titkosszolgálattal működik együtt.

Paul Chichester, a GCHQ egyik magas rangú tisztségviselője szintén úgy vélte, hogy a kiberbűnözők állami támogatást kapnak. Hozzátette, hogy a hackerek új módszereket fejlesztenek ki annak érdekében, hogy eltüntessék a nyomaikat.

Titkosszolgálati források arra is felhívják a figyelmet, hogy az iráni hackercsoport, amelyet a Turla „meglovagolt”, vélhetően Teherán támogatását élvezi.

Iráni és orosz tisztségviselők vasárnapig nem reagáltak a nyugati értesülésekre, ám korábban mindkét ország kormánya tagadta azt a vádat, hogy kiberbűnözőkkel lenne kapcsolatban. Több nyugati országban viszont Kína és Észak-Korea mellett Iránt és Oroszországot tartják a legnagyobb fenyegetésnek a hackertámadások szempontjából.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »