Újra nemzetközi elfogatóparancs van érvényben Puigdemont ellen

A spanyol legfelsőbb bíróság hétfőn ismét nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Carles Puigdemont volt katalán elnök ellen.

A határozatot Pablo Llarena bíró néhány órával azután hozta meg, hogy a legfelsőbb bíróság zendülés miatt kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítélt 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre.

Az elfogatóparancsot a spanyol bíróság most a közrend elleni bűncselekménynek számító zendülés és közpénz hűtlen kezelése miatt kérte Puigdemont ellen. A spanyol hatóságok abban bíznak, hogy Belgium ezúttal kiadja a két éve önkéntes száműzetésben ott élő függetlenségi politikust.

A leváltott elnök és egykori kormányának szintén külföldre menekült négy tagjának kiadatását korábban Belgiumban és Németországban is elutasították. A belga bíróság akkor a kérelem szabálytalanságára hivatkozott, míg a német bíróság a vádpontok közül nem látta megalapozottnak a lázadás bűncselekményét, és csak hűtlen kezelés miatt adta volna át a politikust a spanyol hatóságoknak.

A német döntés azt jelentette, hogy kiadatása esetén Carles Puigdemont kizárólag ebben a vádpontban lett volna felelősségre vonható, vagyis kisebb súlyú bűncselekmény miatt állhatott volna bíróság elé, mint egykori beosztottjai, akik nem hagyták el az országot. A spanyol bíróság – hogy ezt elkerülje – inkább visszavonta az elfogatóparancsot.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »