Egyre szorosabb a lengyel-amerikai katonai összefogás

Hat újabb lengyelországi településen állomásoztatnak amerikai katonákat a jövőben – jelentette be pénteken Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszter.

“Megállapodtunk hat településben, és tárgyaltunk egy hetedikről” – mondta Blaszczak John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadóval közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Bolton a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából utazott Lengyelországba. A megemlékezések fő rendezvényén – vasárnap Varsóban – Donald Trump amerikai elnök is részt vett volna, ő azonban lemondta a látogatást a Floridát fenyegető hurrikán miatt. A megemlékezéseken helyette Mike Pince alelnök lesz jelen.

Júniusban Lengyelország megállapodást írt alá az amerikai katonai jelenlét növeléséről, egyebek között annak biztonsági következményeire hivatkozva, hogy Oroszország bekebelezte a dél-ukrajnai Krím félszigetet. A megállapodás értelmében ezerrel növelik a Lengyelországban nem állandó jelleggel állomásozó amerikai katonák létszámát. Az országban a NATO-erők keretében – rotációs rendszerben – átlagosan 4500 amerikai katona állomásozik.

Trump még szorosabbra fűzi barátságát a lengyelekkel

Trump fontolgatja az állandó katonai jelenlétet Lengyelországban

“Lengyelország az Egyesült Államok és a NATO kiemelkedő partnere” – jelentette ki Bolton a sajtóértekezleten, méltatva, hogy Varsó hazai össztermékének több mint 2 százalékát védelmi célokra költi.

Megerősítette, hogy Trump most elmaradó látogatását a lehető legkorábban pótolják. Andrzej Duda lengyel elnök egyik tanácsadója szerint az amerikai elnök várhatóan már a következő hónapokban Varsóba utazik.

Forrás: MTI/Reuters/PAP/EFE

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump pletykája miatt ugrik az olajár

Meredek emelkedésnek indult a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben csütörtökön azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök közölte, várakozásai szerint Szaúd-Arábia és Oroszország hamarosan bejelenti az olajkitermelés jelentős mértékű csökkentését.

Read More »

Beszállhat a német állam a Lufthansába

A német kormány tárgyalásban áll a Lufthansa légitársasággal, amely flottájának több mint 90%-át tartja kényszerűen a földön a koronavírus-járvány miatt. A lehetséges megoldások között szerepel egy több milliárd eurós állami segélycsomag, illetve a részesedésvásárlás is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás