Sztrájkhullám jön a francia nyugdíjreform miatt

Sztrájkkal tiltakoznak pénteken a párizsi közösségi közlekedés dolgozói a francia kormány nyugdíjreformja ellen: a szakszervezetek és a párizsi tömegközlekedési vállalat, az RATP előjelzései szerint a kötelező minimum szolgáltatás 12 évvel ezelőtti bevezetése óta most először példátlan méretű fennakadásokra kell számítani.

A 14 párizsi metróvonalból tízen egyáltalán nem közlekednek pénteken a szerelvények, a többi négyen pedig csak a járatok negyede indul el, a buszjáratoknak pedig várhatóan csak az egyharmada. A közlekedésben jelentősek lesznek a fennakadások – közölte az RATP.

“Ez az első figyelmeztetés” – hangsúlyozta a munkabeszüntetést meghirdető három szakszervezeti tömörülés (Unsa, CGT, CFE-CGC), amelyek teljes mozgósításra szólítanak fel a kormány nyugdíjreformja ellen és a párizsi közlekedési dolgozók saját nyugdíjrendszerének megtartása érdekében.

Édouard Philippe miniszterelnök csütörtökön megpróbálta eloszlatni a “félreértéseket” a reform kapcsán. Az ágazatonkénti nyugdíjrendszer eltörlésének és az egységes nyugdíjrendszer bevezetésének menetrendjéről a gazdasági, szociális és környezetvédelmi tanács előtt elmondott beszédében bizalmat kért, valami társadalmi igazságosságot és több párbeszédet ígért.

A francia sajtó arra emlékeztetett, hogy az RATP-nél 2007. október 18-án volt utoljára a pénteken várhatóhoz hasonló megmozdulás, akkor is a nyugdíjrendszernek még Nicolas Sarkozy akkori államfő által meghirdetett reformja ellen. Aznap a vasutasok is munkabeszüntetést tartottak, a párizsi tömegközlekedés pedig szinte teljesen lebénult.

Az Emmanuel Macron államfő által tervezett nyugdíjreform lényege, hogy eddig a vállalatonként, illetve ágazatonként működő 42 féle nyugdíjrendszert egységesítenék. A 42 rendszer három nagy kategóriába sorolható: külön kategóriába tartoznak a közszolgálatban dolgozók (katonák, rendőrök, tanárok), egy másikba az állami vállalatok alkalmazottai, mint például a vasutasok vagy a tömegközeledési dolgozók, míg a harmadikba minden egyéb különrendszer, amelyek előnye, hogy figyelembe veszik az egy-egy adott munkakörrel járó fizikai igénybevételt – a tömegközlekedési dolgozóknál például az éjszakai munkát és azt, hogy a föld alatt folyik a munkavégzés.

Bertrand Hammache, a CGT-RATP szakszervezet főtitkára szerint az egységes nyugdíjrendszerrel nem egyszerűen megnőne a szolgálati idő hossza, hanem a járulék összege is magasabb lesz. A tömegközlekedési dolgozók úgy vélik, hogy a foglalkozásuk egyetlen előnye a saját nyugdíjrendszer.

A tiltakozók azt is kifogásolják, hogy az egységes nyugdíjrendszer bevezetésekor a nyugdíjalapot nem az utolsó hat havi fizetés, hanem a teljes munkaviszony alatti kereset átlaga adná, ami alapján feltételezhető, hogy több száz euróval csökkenni fog a nyugdíj összege.

A Le Parisien című napilap számítása szerint egy 55 és 57 éves kora között nyugdíjba vonuló metrósofőr jelenleg 2500 eurós nyugdíjra számíthat, s ez 20-30 százalékkal csökkenhet a reform után.

Jövő hétfőn az ügyvédek, a pilóták, a légiutaskísérők és az egészségügyi dolgozók terveznek Párizsban tüntetést a saját rendszereik megőrzésére, szeptember 21-én az FO szakszervezet, szeptember 24-én pedig a CGT hirdet menetet a nyugdíjreform ellen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Uniós költségvetés: kialakultak a frontvonalak

Diplomáciai források szerint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke péntek reggel mutathatja be az uniós tagállamok vezetőinek az új javaslatot, amely az éjszakába nyúló kétoldalú megbeszéléseken pontosított tagországi álláspontok alapján készülhet. Egyelőre nem látni, hogyan tömik be fel a britek kilépése miatt keletkezett költségvetési lyukat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás