A megújuló energia korlátai és veszélyei

Ha nem vigyázunk, a megújuló energia – az előállításához szükséges anyagok és infrastruktúra miatt – ugyanolyan pusztító hatású lehet, mint a fosszilis tüzelőanyagok.

Az éghajlatváltozásról szóló párbeszéd fellángolt az utóbbi hónapokban. A klímaváltozás ellen küzdő aktivisták tüntetései és az olyan társadalmi mozgalmak, mint például az Extinction Rebellion (Kihalás Elleni Lázadás) által hajtva számos kormány éghajlati veszélyhelyzetet hirdetett, és a haladó szellemű politikai pártok – végre valahára – terveket készítenek a tiszta energiára való gyors áttérésre, mégpedig az amerikai Green New Deal (GND – Zöld Új Megállapodás) nevű terv égisze alatt, amely egy évtizeden belül véget vetne a fosszilis energia fogyasztásának.

Mindez üdvözlendő változás, amit folytatni kell, azonban ezzel párhuzamosan egy új probléma kezdi felütni a fejét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A GND néhány támogatója úgy véli, hogy a kezdeményezés előkészíti a utat a “zöld növekedés” utópiájához. Ha egyszer a “piszkos” fosszilis tüzelőanyagokat tiszta energiára cseréljük, akkor nincs akadálya az örökké tartó gazdasági növekedésnek. Ez az elképzelés első pillantásra elég ésszerűnek tűnhet, azonban több okból is érdemes a dolgot másodszor is alaposan végiggondolni. Az egyik ilyen ok maga a tiszta energia.

A “tiszta energia” kifejezés általában mindenkiben boldog, ártatlan képeket idéz fel a meleg napsütésről és a fújdogáló szélről. És bár a napfény és a szél nyilvánvalóan “tiszta”, az energiává alakításukhoz szükséges infrastruktúra messze nem az. A megújuló energiára való áttéréshez a fémek és a ritkaföldfémek kitermelésének drámai növekedése szükséges, ez pedig valós ökológiai és társadalmi költségekkel jár.

Igen, valóban szükség van arra, hogy gyorsan áttérjünk a megújuló energiákra, de a tudósok közben arra is figyelmeztetnek, hogy a növekvő energiafelhasználás jelenlegi üteme nem tartható fenn. Ugyanis nincs olyan, hogy “ártatlan energia”. Az egyetlen valóban tiszta energia az energiahatékonyság.

2017-ben a Világbank egy olyan – a legtöbbek által figyelmen kívül hagyott – jelentést tett közzé, amelyben elsőként foglalkoztak behatóbban a kérdéssel. Ebben modellezik az anyagkivonás növekedését, amely ahhoz szükséges, hogy elegendő nap- és szélenergia-közmű épüljön ahhoz, hogy 2050-re évente mintegy 7 terawatt villamos energiát termeljünk. Ez elég ahhoz, hogy a világgazdaság körülbelül felét ellássa energiával. A Világbank adatainak megduplázásával megbecsülhetjük, hogy mi lesz szükséges a zéró kibocsátás eléréséhez – és az eredmények megdöbbentőek: 34 millió tonna réz, 40 millió tonna ólom, 50 millió tonna cink, 162 millió tonna alumínium és legalább 4,8 milliárd tonna vas.

Egyes esetekben a meglévő kitermelési szintek hatalmas növekedése kellene a megújuló energiákra való áttéréshez. A neodímium ritkaföldfém esetében – amely elengedhetetlen elem a szélturbinákban – például 35-70 százalékkal kellene növelni az extrakciót a jelenlegi szinthez képest. Ugyanez vonatkozik az ezüstre, amelynek kinyerését 38-105 százalékkal kellene fokozni, és amely kritikus a napelemek szempontjából. Az indium iránti igény pedig, amely szintén nélkülözhetetlen a napenergia-technológiában, több mint háromszorosára növekedhet.

És akkor még nem is beszéltünk az akkumulátorokról,  amelyekre szükségünk lesz az energia tárolásához. Annak érdekében, hogy akkor is “működjön a világ”, amikor épp nem süt a nap és nem fúj a szél, hatalmas akkumulátor-parkokra lesz szükség. Ez 40 millió tonna lítiumot jelent, ami 2700 százalékos növekedés a jelenlegi extrakciós szinthez képest.

Mindez pedig csak a villanyáram – emellett még ott van az elektromos járművek kérdése. Idén vezető brit tudósok egy csoportja levelet küldött az Egyesült Királyság Éghajlatváltozási Bizottságának, amelyben felvázolták aggodalmaikat az elektromos autók ökológiai hatásaival kapcsolatban. Természetesen egyetértettek azzal, hogy véget kell vetni a belső égésű motorok eladásának és használatának,azonban rámutattak, hogy amennyiben nem változnak a fogyasztási szokások, a világszerte mintegy 2 milliárd járműből álló flotta lecserélésének hatására robbanásszerűen növekedni fog a bányászat. A neodímium és a diszprózium globális éves extrakciója további 70 százalékkal fog nőni, emellett a réz éves kitermelésének több mint kétszeresére, a kobalténak pedig majdnem négyszeresére lesz szükség.

A valódi probléma nem az, hogy elfogynak a kulcsfontosságú anyagok – bár tény, hogy ez is aggodalomra adhat okot -, hanem az, hogy ez tovább súlyosbítja a túlzott kitermelés már jelenleg is aggasztó mértékű válságát. A bányászat az ökoszisztéma összeomlásának, a biodiverzitás csökkenésének, valamint az erdőirtás egyik legnagyobb hajtóereje a világon. Az ökológusok becslése szerint még a globális anyagfelhasználás jelenlegi mértékével is 82 százalékkal túllépjük a fenntartható szintet.

Vegyük például az ezüstöt. Mexikóban található a Peñasquito bánya, a világ egyik legnagyobb ezüstbányája. A közel 40 négyzetmérföldnyi területen megdöbbentő volumenű munka folyik. A bánya egy nyílt gödörből álló komplexum, amelynek oldalait két, egyenként egy mérföld hosszú hulladéklerakó, valamint egy mérgező iszappal teli medence szegélyezi – utóbbit egy 7 mérföld hosszú fallal tartják kordában, amely olyan magas, mint egy 50 emeletes felhőkarcoló. Ez a bánya – mielőtt kimerülne – 11 000 tonna ezüstöt fog előállítani 10 év alatt. Na mármost, a globális gazdaság megújuló energiákra történő áttéréséhez további 130, Peñasquito-szintű bányát kellene üzembe helyezni. És ez csak az ezüst.

A lítium egy újabb ökológiai katasztrófa. Egy tonna lítium előállításához 500 000 gallon víz szükséges (1 gallon=3,785 liter). Ez még a kitermelés jelenlegi szintjén is problémákat okoz. Az Andokban, ahol a világ lítium-készletének legnagyobb része található, a bányászati társaságok az összes vizet elhasználják, így a gazdáknak nem marad semmi, amivel öntözhetnék a növényeiket. Sokaknak ezért nincs más választása, mint hogy elhagyják földjeiket. Eközben a lítiumbányákból szivárgó vegyi anyagok Chilétől Argentínáig megmérgezték a folyókat, és teljes édesvízi ökoszisztémákat pusztítottak el. Még alig kezdődött el a lítium-fellendülés, máris válságról beszélhetünk.

És mindez csak a meglévő globális gazdaság energiával való ellátására szolgál. A dolgok még extrémebbé válnak, amikor számításba vesszük a folyamatos növekedést. Ahogy ugyanis az energiaigény tovább emelkedik, a megújuló energiákhoz kapcsolódó anyagkivonás egyre agresszívabbá válik – és minél gyorsabb a növekedési ütem, ez annál rosszabb lesz.

Fontos szem előtt tartani, hogy az energetikai átmenethez szükséges kulcsfontosságú anyagok legtöbbje a “globális délen” található. (A Global South egy újabban a Világbank által használt kifejezés, amellyel Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában és a Karib-térségben található országokra utal, amelyek jövedelme jóval kevesebb, mint az északi országoké.) Latin-Amerika, Afrika és Ázsia egyes részei éppen ezért  valószínűleg egy új, erőforrásokért folytatott küzdelem célpontjaivá, ezáltal pedig a kolonizáció új formájának áldozataivá válhatnak. Ez történt anno az aranyláz korában is, valamint a karibi gyapot- és cukornád-ültetvények esetében. A 20. században a dél-afrikai gyémántokért, a kongói kobaltért és a közel-keleti olajért folyt (illetve mind a mai napig folyik) a harc. Nem nehéz elképzelni, hogy a megújuló energiaforrásokért folytatott küzdelem ugyanilyen erőszakossá válhat.

Ráadásul ha nem foganatosítunk óvintézkedéseket, a tiszta energiával foglalkozó cégek ugyanolyan pusztító hatásúak lehetnek, mint a fosszilis tüzelőanyagokat gyártó vállalatok – kezdve a politikusok “megvásárlásával”, az ökoszisztéma megsemmisítésén át a környezetvédelmi előírásokkal szembeni lobbizásig.

Egyesek azt remélik, hogy az atomenergia segít megkerülni ezeket a problémákat – és ennek valóban a megoldás részét kell képeznie. Azonban az atomenergiának is megvannak a saját korlátai. Egyrészt az új erőművek felépítése és üzembe helyezése olyan hosszú időbe telik, hogy csak csekély szerepet játszanának abban, hogy a század közepére elérjük a zéró kibocsátást. És még ha hosszabb távban gondolkodunk is, az atomenergia maximum 1 terawattot lesz képes termelni. Tehát valamiféle csodálatos technológiai áttörés hiányában az általunk használt energia túlnyomó részének nap- és szélenergiából kell származnia.

Mindez nem azt jelenti, hogy nem kellene folytatnunk a megújuló energiára való gyors áttérést. Erre feltétlenül és sürgősen szükségünk van. De ha zöldebb, fenntarthatóbb gazdaságot akarunk, el kell hessegetnünk azt a fantáziát, hogy az energiaigényünk a meglévő ütemben növekedhet.

Természetesen a szegényebb országoknak továbbra is növelniük kell energiafelhasználásukat az alapvető szükségletek kielégítése érdekében. A gazdagabbaknak azonban már nincs erre szükségük. A magas jövedelmű országokban tehát a zöld energiára való áttérést az összesített energiafelhasználás tervezett csökkentése kell hogy kísérje.

Hogyan lehet ezt megvalósítani? Mivel az energia nagy részét anyagi javak előállítására fordítjuk, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) azt javasolja, hogy a magas jövedelmű államok csökkentsék anyag-átáramlásukat. Ezt a következőképpen tehetik meg:

  • hosszabb élettartamú termékeket gyártanak és a garanciaidőket is kitolják; 
  • betiltják a tervezett elavulást és az eldobható divatot;
  • szorgalmazzák a személygépkocsikról a tömegközlekedésre való áttérést;
  • valamint fokozatosan felszámolják a társadalmilag felesleges iparágakat és a pazarló luxusfogyasztást.

Az energiaigény csökkentése nem csak lehetővé teszi a megújuló energiákra való gyorsabb áttérést, hanem egyúttal azt is biztosítja, hogy az átmenet ne vezessen új pusztítási hullámhoz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Foreign Policy

Friss hírek

Az USA húzza felfelé a világgazdaságot

Az Egyesült Államok tavalyi államháztartási hiányának példátlan pro-ciklikus bővülése felhajtóerőt adott a hazai fogyasztásnak, és ezzel egyidejűleg magyarázattal szolgált az amerikai gazdaság meglepő ellenállóképességet jelző tavalyi növekedésére is.

Read More »