Egyre szorosabb a kínai-orosz katonai összefogás

Oroszország ellensúlyozni fogja a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödését, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek romániai és lengyelországi megjelenését – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca kollégiumának szerdai moszkvai tanácskozásán, amelyen a nyugati és a keleti katonai körzet 2019 és 2025 közötti tevékenységét vitatták meg.

“A katonapolitikai helyzetet a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödése, az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerének lengyelországi és romániai telepítése, valamint a szövetség Finnországgal és Svédországgal folytatott katonai együttműködésének kiszélesítése jellemzi” – mondta Sojgu.

“A keletkező fenyegetések semlegesítésére intézkedések komplexumát fogjuk megvalósítani” – tette hozzá.

Elmondta, hogy a nyugati katonai körzetben az év végéig összesen több mint 20 gyakorlatot fognak megtartani. Szavai szerint az ottani csapatok több mint 1300 egységnyi fegyverzetet és haditechnikát kaptak, és folytatódik a csapatok szerződéses katonákkal való feltöltése.

Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök egyébként áprilisban bejelentette, hogy a NATO megnövekedett aktivitása miatt Oroszország megerősítette a nyugati és déli hadseregcsoportot. Valótlannak nevezte ugyanakkor azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Moszkva hadműveletekre készül.

Sojgu a szerdai tanácskozáson azt hangoztatta, hogy a katonapolitikai helyzet a keleti stratégiai irányban is bonyolultabbá vált, mert “az Egyesült Államok és szövetségeseinek lépései befolyásuk kiszélesítését célozzák az ázsiai-csendes-óceáni térségben, valamint Oroszország és Kína pozícióinak meggyengítését Délkelet-Ázsiában”. Mint mondta, a kihívásokra válaszul a védelmi tárca 62 szervezeti változást fog végrehajtani, amelyek egyike egy légi hadosztály és egy légvédelmi rakétadandár vegyes parancsnokságának létrehozása lesz.

Elmondta, hogy a márciusban vízre bocsátott Petropavlovszk-Kamcsatszkij nagy tengeralattjáró novemberben lép majd a Csendes-óceáni Flotta kötelékébe. A körzet 1743 egységnyi fegyverzetet és haditechnikát kap az év végéig, aminek következtében legkorszerűbb eszközök aránya ezeknél a csapatoknál – amelyek létszáma az első félév során 4500 fővel bővült – eléri majd az 53 százalékot.

Sojgu közölte, hogy ebben az évben összesen több mint 120 orosz-kínai kétoldalú hadvezetési és fegyvernemközi hadgyakorlatot fognak tartani. Emlékeztetett rá, hogy áprilisban és májusban 10 orosz hadihajó és több mint 3 ezer katona vett részt egy közös hadgyakorlaton a Dél-kínai-tengeren.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás