Gibraltár elengedi a lefoglalt iráni tartályhajót

Gibraltár csütörtökön feloldotta a Grace 1 iráni tartályhajó kihajózási tilalmát, miután Fabian Picardo gibraltári főminiszter szerint hivatalos írásos biztosítékot kaptak Teherántól arra, hogy a hajó nem szállít olajat Szíriába. Picardo hozzátette: még nem engedték el a hajót.

A gibraltári hatóságok július 4-én foglalták le az iráni tartályhajót annak gyanújával, hogy 2,1 millió hordó nyersolajat akart Szíriába szállítani, megsértve az Európai Unió által életbe léptetett szankciókat.

A brit külügyminisztérium szóvivője közleményben reagált. Ebben úgy fogalmazott: “Tudomásunk van arról, hogy a gibraltári kormány biztosítékot kapott Irántól arra, hogy a Grace 1 nem fog behajózni Szíriába. Iránnak tartania kell magát az általa nyújtott biztosítékokhoz”.

“Nem fogjuk ugyanakkor tétlenül nézni, és nem fogjuk hagyni sem Iránnak, sem senki másnak, hogy megkerülje az alapvető uniós szankciókat egy olyan rendszerrel szemben, amely vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen”- fogalmazott a közleményt idézve a szóvivő, majd leszögezte: “Nincs hasonlóság, sem kapcsolat aközött, hogy Irán elfogadhatatlan módon és jogellenesen kereskedelmi hajókat foglal le és támad meg a Hormuzi-szorosban, és aközött, hogy a gibraltári kormány betartja a Szíriával szembeni uniós szankciókat”.

Algeciras, 2019. július 20.
A brit hatóságok által korábban lefoglalt Grace 1 iráni kőoljszállító tartályhajó a Gibraltári-szorosban, a dél-spanyolországi Algecirasnál 2019. július 19-én, amikor a gibraltári legfelsőbb bíróság további harminc nappal – augusztus 20-ig – meghosszabbította a tartályhajó lefoglalását.
MTI/EPA/EFE/A. Carrasco Ragel

Azt egyelőre nem tudni, hogy a hajó mikor indulhat útnak, miután az Egyesült Államok röviddel a gibraltári döntés előtt kérelmet nyújtott be a tartályhajó lefoglalására. Mint a gibraltári főminiszter elmondta, ennek eldöntése a független, kölcsönös jogsegélynyújtási hatóságok feladata.

Az amerikai kérelemre válaszul Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter “kalózkodási kísérlettel” vádolta az Egyesült Államokat. “Az Egyesült Államok megpróbált visszaélni a jogrenddel, hogy lefoglalhassa tulajdonunkat a nyílt tengeren” – írta Twitter-bejegyzésében az iráni tárcavezető. “Ez a kísérlet azt jelzi, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzata semmibe veszi a törvényeket” – tette hozzá.

A Grace 1 tartályhajó feltartóztatására válaszul Irán július 19-én lefoglalta a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban. A Stena Impero szóvivője elmondta: a helyzet ez utóbbi tartályhajóval változatlan, a cég várja a további fejleményeket Nagy-Britanniától és Irántól.

Az iráni hatóságok azt állították: dokumentumokkal tudják bizonyítani, hogy a brit tanker iráni felségvizeken, rossz sávban hajózott be délről a Hormuzi-szorosba, és lefoglalása jogszerű válasz volt arra, hogy a brit királyi tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás