Rálépett a fékre a kínai jegybank

Stabilizálódott a jüan dollárhoz viszonyított árfolyama kedden, miután a kínai jegybank lépéseket tett a gyengülés kordában tartására, de a részvénypiacok lejtmenetben maradtak annak nyomán, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hivatalosan is devizamanipulátornak minősítette Kínát.

A kínai nemzeti fizetőeszköz dollárhoz viszonyított árfolyama több mint 2,7 százalékkal gyengült az utóbbi három kereskedési nap alatt. Hétfőn több mint 11 éve először a kínai belső és külső devizapiacon is áttörte a jegyzés a lélektani küszöböt, a 7 jüan/dolláros szintet, amelyet pedig korábban foggal-körömmel védett a kínai központi bank.

Ennek nyomán meredeken csökkentek az irányadó tőzsdék indexei, az államkötvények pedig drágultak, mert a befektetőket megijesztette az az eshetőség, hogy egy devizaháború kirobbanásával új front nyílik meg a gyorsan és drasztikusan elmélyülő amerikai-kínai kereskedelmi viszályban.

A Kínán belüli (onshore) és a Kínán kívüli (offshore) devizapiacon is újabb történelmi mélypontra gyengült a jüan árfolyama kedden, pár órával az amerikai pénzügyminisztérium bejelentése után. A helyzetet súlyosbította, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium megerősítette azt a hírt, miszerint leállították az amerikai agrártermékek importját, megtorlásul azért, mert a múlt héten újabb 300 milliárd dollár értékű kínai termékre rendelte el 10 százalékos pótvám kivetését az amerikai elnök.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kínai központi bank azonban kedden lépéseket tett a jüan árfolyamának stabilizálására: egyrészt a vártnál kicsit erősebb szinten, 6,9683 jüan/dollárban – a hetes küszöb alatt – határozta meg a középárfolyamot, másrészt bejelentette, hogy jüanban denominált kincstárjegyeket bocsát ki a jövő héten szerdán. A jegybank 20 milliárd jüan (2,84 milliárd dollár) értékben három hónapos, tízmilliárd jüan (1,42 milliárd dollár) értékben pedig egyéves kincstárjegyet dob piacra Hongkongban, amivel a múlt tapasztalatai szerint növeli a likviditást és támogatja a jüan offshore piaci árfolyamát.

Elemzők szerint a jegybanki lépések arra utalnak, hogy a kínai hatóságok talán mégsem engedik tovább gyengülni a jüant. Stephen Gallo, a BMO Capital Markets kanadai pénzügyi szolgáltató devizapiaci elemzője úgy vélte, hogy ha a kínai jegybank a hetes szinten vagy afölött húzza meg a napi középárfolyamot, az valószínűleg annak jelzése lesz, hogy kész engedni a jüan további gyengülését.

Az amerikai pénzügyminisztérium kevesebb mint három héttel azután vádolta meg Kínát azzal, hogy versenyelőny szerzésének céljából leértékeli a jüant, hogy a Nemzetközi Valutaalap azt közölte, hogy a jüan értéke összhangban áll a kínai gazdasági fundamentumokkal, míg az amerikai dollár 6 és 12 százalék közötti mértékben túlértékelt.

A kínai deviza árfolyama minden idők mélypontját 1994 januárjában érte el a 8,73 jüan/dollár szinten, a legerősebb pedig 1981 januárjában volt, az 1,53 jüan/dollár szinten.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »