Trump máris devizamanipulációval vádolja Kínát

Devizamanipulációval vádolta Kínát Donald Trump amerikai elnök azt követően, hogy 2008 óta először a jüan dollárhoz viszonyított árfolyama a hét jüanos lélektani küszöb alá gyengült hétfőn. 

A Twitteren hétfőn közzétett üzenetében Trump elnök úgy fogalmazott, hogy Kína majdnem történelmi mélypontra küldte fizetőeszközének árfolyamát, és amit tett, azt „devizamanipulációnak hívják”.

„Ez egy súlyos jogsértés, ami idővel nagyon meggyengíti Kínát” – írta az amerikai elnök, nem mulasztva el az alkalmat arra sem, hogy egy éles mondattal odaszúrjon az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nek, amely szerinte nem hajtott végre kellő mértékű kamatvágást a múlt héten a monetáris politikát lazító kínai és európai döntésekre reagálva.

Az amerikai pénzügyminisztérium pár órával később, a pénzpiacok zárása után hozta nyilvánosságra közleményét, amelyben Kínát hivatalosan is valuta-manipulátornak minősítette. A közleményt Steve Mnuchin miniszter aláírásával tették közzé.

A kínai központi bank (PBOC) 6,9225 jüan/dollárban – nyolchavi mélyponton – határozta meg a középárfolyamot hétfőre, ami 229 bázisponttal, 0,33 százalékkal volt gyengébb a pénteki szintnél.

Kína központi bankja azzal indokolta a gyengülést, hogy az válaszlépés volt az “egyoldalú kereskedelemvédelmi intézkedésekre”, utalva ezzel Donald Trump amerikai elnök múlt csütörtöki bejelentésére, miszerint szeptember 1-jétől 10 százalékos büntetővámot kíván kivetni az amerikai pótvámok által eddig nem sújtott, mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai árucikkekre.

Kína a jüan gyengítésével válaszolt Trump fenyegetéseire

A Kínán belüli (onshore) devizapiacon az azonnali jegyzésben nyitáskor egy dollárért 6,9999 jüant kértek, és rövid idő alatt a 7 jüan/dollár küszöb alá gyengült a kínai fizetőeszköz árfolyama, ami 2008. május 9. óta először fordult elő. A belső piacon 7,0240 jüanon zárt a dollár, de napi csúcsát 7,0352 jüanon érte el. A Kínán kívüli (offshore) piacon 7,0180 jüanon indult a kereskedés, napi csúcsán 7,0496 jüanon, záráskor pedig 7,0489 jüanon jegyezték a dollárt, egész idő alatt a hetes szint felett állt az árfolyam.

A hét jüanos küszöbnek nincs technikai jelentősége, csak lélektanilag volt fontos, és a jegybank eddig ragaszkodott ahhoz, hogy nem engedi áttörni ezt a határt.

A kínai jegybank hétfőn már a második egymást követő kereskedési napon határozott meg a vártnál gyengébb középárfolyamot. Ezt megelőzően, múlt hét csütörtökön jelentette be az amerikai elnök, hogy szeptember 1-jétől 10 százalékos pótlólagos vámot kivetését rendeli el évi 300 milliárd dollár értékű kínai termékre. Ez az Egyesült Államokba irányuló kínai áruk azon részére – alapvetően tömegfogyasztási termékre – vonatkozik, amelyet eddig nem terhelt pótvám. A váratlan amerikai döntés azt jelenti, hogy szeptembertől immár gyakorlatilag a teljes kínai importot 10 és 25 százalék közötti pótvám sújtja.

A hét jüan/dolláros szint áttörése azt jelzi, hogy a pekingi vezetés – a korábbiakkal ellentétben – kész lehet elfogadni a gyengébb árfolyamot, ami viszont tovább szíthatja a kereskedelmi konfliktust az Egyesült Államokkal. Egyes elemzők szerint a jüan gyengülése egy új veszélyes frontot nyithat a kereskedelmi viszályban, jelesül egy devizaháborút. A kínai fizetőeszköz várhatóan tovább gyengül, és a 7,2-7,3-as szinten stabilizálódhat a dollárral szemben.

Julian Evans-Pritchard, a Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház Kína szakértője rámutatott, hogy a kínai jegybank eddig valószínűleg azért nem engedte gyengülni a jüant, hogy elkerüljék a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások zátonyra futását.

„Az a tény, hogy a dollárkeresztben leálltak a 7-es küszöb védelmével, azt sugallja, hogy feladták a reményt az Egyesült Államokkal való kereskedelmi megállapodás megkötésére” – vélekedett Evans-Pritchard, aki szerint az amerikai elnököt valószínűleg feldühíti, hogy a kínai jegybank egyértelműen összefüggésbe hozta a jüan gyengülését a pótvámokkal.

„Egy sor tényező hatására, ideértve az unilateralizmust, a protekcionista kereskedelmi intézkedéseket és a Kínát sújtó várható vámokat, gyengült ma a jüan a dollárral szemben, áttörve a 7 jüan/dollár szintet” – fogalmazott a PBOC hétfőn kiadott közleményében.

A kínai jegybank azonban kevés fogódzót adott szándékainak felismeréséhez. Bár a jüan gyengülését a kereskedelmi háborúra vezette vissza, jelezte, hogy nem akar változtatni monetáris politikáján, és normálisnak nevezte a jüan árfolyamának kétirányú kilengéseit.
Kína sávos csúszó-rögzítéses típusú árfolyamrendszert működtet, a jegybank a központi paritás körül plusz-mínusz 2 százalék közötti kereskedési sávban engedi ingadozni a jüan árfolyamát.

A kínai deviza árfolyama minden idők mélypontját 1994 januárjában érte el a 8,73 jüan/dollár szinten, a legerősebb pedig 1981 januárjában volt, az 1,53 jüan/dollár szinten.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »