Levágták az iráni külügyminisztert az amerikai pénzügyi rendszerről

Az amerikai kormányzat szankciókkal sújtotta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminisztert – jelentette be szerda délután Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter. A büntetőintézkedéseket a teheráni rakétakísérletek, a brit olajszállító tartályhajó Hormuzi-szorosban történt elfogása és az amerikai katonai drón lelövése nyomán hozta meg Washington.

“Dzsavád Zaríf valósítja meg Irán legfőbb (vallási) vezetőjének vakmerő politikáját, és ő a rezsim elsődleges szóvivője világszerte” – fogalmazott Steve Mnuchin, aki szerint a szankciókkal Washington világos üzenetet küld az iráni rezsimnek arról, hogy a közelmúltbeli magatartása teljességgel elfogadhatatlan.

  • Előzmények:

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerda este közleményben foglalkozott az iráni külügyminiszter ellen hozott szankciókkal. Mint fogalmazott: a perzsa külügyminisztérium “nem egyszerűen az Iszlám Köztársaság diplomáciájának karja, hanem egyben a legfőbb vezető destabilizáló politikája megvalósításának eszköze is”.

Az amerikai diplomácia irányítója szerint Zaríf és az általa irányított minisztérium közvetlenül a legfőbb vallási vezetőtől, azaz Ali Hámenei ajatollától kapja az utasításokat és maga Dzsavád Zaríf kulcsfontosságú szerepet játszik e politika elősegítésében a térségben és szerte a világban. 

Pompeo leszögezte, hogy a szerdán hozott szankciók újabb lépést jelentenek azon erőfeszítések sorában, amelyekkel Washington megpróbálja megakadályozni, hogy az iráni rendszer újabb erőforrásokhoz jusson, amelyek révén “elősegítheti a terrorizmust és elnyomhatja az iráni népet”.

“Az iráni rezsim elősegíti és támogatja a terrorizmust, börtönbe vet és megkínoz ártatlan irániakat, külföldi konfliktusokat szít Szíriában és Jemenben, valamint az elmúlt hetekben kiterjesztette nukleáris programját” – fogalmazott az amerikai külügyminiszter közleménye. Pompeo e politika “cinkostársának” nevezte az iráni külügyminisztert. Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor leszögezte azt is, hogy Washington továbbra is diplomáciai megoldást keres “az iráni rezsim romboló magatartására”.

Dzsavád Zaríf Twitteren válaszolt az amerikai lépésre. Megkérdőjelezte annak a logikáját, hogy azért szabjanak ki rá büntető intézkedéseket, mert ő Irán “elsődleges szóvivője a világban”. “Vajon az igazság tényleg ilyen fájdalmas?”- fogalmazta kérdésbe a véleményét a perzsa politikus.

“Köszönöm, hogy ilyen nagy fenyegetést jelentek az Egyesült Államok politikájára” – fűzte hozzá Zaríf, hangsúlyozva azt is, hogy a szankciók nem érintik sem őt, sem a családját, mert nincs vagyona és értéke Irán határain kívül.

Az iráni külügyminiszter Mohamed Dzsavád Zaríf beszél egy venezuelai rendezvényen Caracasban, 2019. júlis 20-án. EPA/Miguel Gutierrez

Az intézkedés értelmében – mint valamennyi, szankcióval sújtott személy és szervezet esetében – Zaríf Egyesült Államokban lévő esetleges vagyonát is befagyasztották, a pénzintézeteknek pedig megtiltották a vele folytatandó tranzakciókat. 

Mohamed Dzsavád Zaríf 17 éves korától az Egyesült Államokban – a kaliforniai San Franciscóban és a coloradói Denverben – folytatott tanulmányokat, majd 2002 és 2007 között országa ENSZ-nagykövete volt New Yorkban.

Az iráni külügyminiszter elleni szankciókat Washington egy hónappal azután hozta meg, hogy Donald Trump elnöki rendeletben sújtotta büntető intézkedésekkel Ali Hamenei ajatollahot, Irán legfőbb vallási vezetőjét és néhány munkatársát. Az iráni külügyminisztérium akkori nyilatkozata szerint ezzel Washington elvágta a diplomáciai tárgyalások szálait, Donald Trump elnök pedig az írta Twitteren, hogy Teherán nem érti “a realitásokat”.

Az amerikai elnök már akkor újabb szankciókat is kilátásba helyezett. Az iráni külügyminiszter ebben a hónapban vízumot kapott, hogy részt vehessen az ENSZ egyik tanácskozásán New Yorkban, de mozgását korlátozták. Csakis az ENSZ székháza, az iráni képviselet épülete és a repülőtér között mozoghatott.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Érdekes Brexit-felmérést hozott ki a YouGov

A britek jó része inkább támogatná az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnését, mint azt, hogy a parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt vezetője a konzervatív miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány révén átvegye a kormányzást és új népszavazást írjon ki az EU-tagságról.

Read More »

Rendeződni látszik a kasmíri konfliktus

Az indiai kormányzat pénteken bejelentette a Kasmír indiai részére vonatkozó korlátozások fokozatos csökkentését és a távközlési szolgáltatások helyreállítását. A térségben nem sokkal azt megelőzően vezettek be kijárási tilalmat, hogy az indiai kormány úgy döntött: megvonja Dzsammu és Kasmír állam különleges alkotmányos státuszát.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás