Újabb antiszemita támadás Berlinben

A rendőri védelem megerősítését sürgeti a berlini zsidó közösség vezetője, miután újabb antiszemita incidens történt a német fővárosban – jelentették csütörtökön berlini lapok.

Yehuda Teichtal wilmersdorfi rabbi a napokban egy istentisztelet után egyik gyermekével hazafelé tartott a városrész zsinagógájából, amikor egy ház ablakából két férfi hangosan szidalmazni kezdte. Arabul kiabáltak, a többi között azt, hogy „zsidó, zsidó”, és leköpték.

„Életemben először támadtak rám a vallásom miatt” – mondta a 47 éves rabbi a BZ című helyi lapnak. „Ez nagyon szomorú” – tette hozzá.

A BZ értesülései szerint a hatóságok az idén július végéig 142 antiszemita incidenst regisztráltak Berlinben. Tavaly egész évben 324 esetet jegyeztek fel, ami 17-tel több az egy évvel korábbinál.
A wilmersdorfi esetben is eljárás indult. A nyomozást a tartományi bűnügyi hivatal államvédelmi osztálya folytatja. Ez az egység „a legnagyobb következetességgel lép fel a vallási indíttatású bűncselekményekkel szemben” – közölték a lappal. Azonban még nem kerítették kézre mindazokat, akik szidalmazták és köpdösték Yehuda Teichtalt és gyermekét – jegyezte meg a BZ.

A német főváros zsidó közösségének (Jüdische Gemeinde zu Berlin – JGB) vezetője, Gideon Joffe szerint meg kell erősíteni a rendőri védelmet. A zsinagógák térségében az istentiszteletek előtt és után civil ruhás rendőröket is be kell vetni, hogy a hívők zavartalanul, biztonságban közlekedhessenek – mondta a JGB elnöke a BZ-nek.
Michael Müller, a tartományi rangú város kormányzó polgármestere kiemelte, hogy a lehető legélesebben elítéli a támadást. Mint mondta, „Berlin a szabadság városa”, és nem utolsósorban a vallásszabadságé, ennek biztosítása pedig központi jelentőségű állami feladat.

A németországi zsidó vallási közösség nagyjából 100 ezer fős. A berlini fal 1989-es ledöntésekor negyedennyien éltek az akkori Nyugat-Németországban. Az újraegyesített Németország megnyitotta kapuit a zsidók előtt, akik ki akartak vándorolni a volt Szovjetunió tagköztársaságaiból, és a kilencvenes években voltak időszakok, amikor a Németországba irányuló zsidó bevándorlás nagyobb mértékű volt, mint az Izraelbe irányuló bevándorlás. A legtöbben, nagyjából 25 ezren Berlinben élnek.

Forrás: MTI

  • Kapcsolódó cikkeink:

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »