Szövetségre léptek a kisebb izraeli pártok

A parlamentbe jutási küszöb biztonságos elérése érdekében Izraelben létrejött a kisebb pártok választási szövetsége mind a bal-, mind a jobboldalon, illetve az arab pártok körében is – jelentette a helyi média hétfőn.

Utolsóként a kormányzó jobboldali Likud párttól jobbra álló politikai erők jelentették be egységbe tömörülésüket három nappal a pártlisták leadásának végső, csütörtöki határideje előtt. A jobboldalon Ajelet Saked, a jobboldali liberális Új Jobboldal (Hajamin Hahadas) párt vezetője fogja vezetni az „Egységes Jobboldal” néven létrejött pártszövetséget, amelyben pártja mellett a főként a telepeseket tömörítő Zsidó Otthon (Habájt Hajehudi), és a Nemzeti Egység (Haihud Haleumi) nevű párt szerepel még.

Megállapodásuk értelmében az Új Jobboldal négy helyre számít a parlamentben, és elkötelezték magukat, hogy Benjámin Netanjahut fogják javasolni a választások után Izrael miniszterelnökének.

Az egységes jobboldalból kimaradt két kisebb jobboldali párt, a szélsőjobboldali, nacionalista Zsidó Erő (Haocma Hajehudit), valamint Móse Feiglin különös, liberális és szélsőjobboldali elemeket ötvöző pártképződménye, de csütörtökig még csatlakozhatnak valamely nagyobb párthoz, hogy elkerüljék híveik szavazatainak elvesztését a 3,25 százalékos parlamenti küszöb miatt.

Korábban – szintén hétfőn – az arab pártok is bejelentették, hogy ismét négy párt szövetségében vesznek részt a választásokon szavazóik befolyásának maximálása érdekében. Szövetségük megismétlésével levonták az április kilencedikén tartott választások tanulságát: előtte összekülönböztek, és ezért külön indultak, de a két bejutott párt együtt csak tíz képviselői helyet kapott, noha korábban, a négyes szövetségben tizenhárom képviselőjük volt a 2015-ös választások után.

A baloldal kisebb pártjainak egy része már a múlt héten bejelentette egyesülését. A baloldali liberális Merec párt, Ehud Barak volt miniszterelnök frissen megalakított Demokratikus Izrael pártjával tömörült egységbe, és listájuk második helyén szerepel Sztáv Safír, a Munkapártból kilépett, s a baloldaliak körében igen népszerű fiatal politikusnő. A Demokratikus Tábor frontembere Nicán Horovic, a Merec párt elnöke lesz, Izrael legismertebb vállaltan meleg politikusa. Ők a választásokra a Demokratikus Tábor nevet vették föl.

Izraelben szeptember 17-én tartanak előrehozott parlamenti választást, miután az áprilisi választások után Benjámin Netanjahu nem tudta felállítani új kabinetjét a kitűzött határidőig. A szeptemberi választások után, az új kormány felállásáig a főként az előző, 2015-ös kormány tagjaiból álló átmeneti, ügyvivő kormány intézi az ország ügyeit.

Ősszel már nehezebb dolga lesz Netanjahunak

Nem sikerült Netanjahunak a kormányalakítás, új választás jön Izraelben

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »