Nem sikerült Netanjahunak a kormányalakítás, új választás jön Izraelben

Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek nem sikerült megalakítania ötödik kormányát a szerda éjfélig rendelkezésére álló határidőig, így az izraeli parlament, a kneszet megszavazta önmaga feloszlatását.

A híradások szerint a 120 képviselőből 74-en támogatták az április 9-i választások után április 30-án felesküdött kneszet feloszlatásáról szóló törvényjavaslatot és az új választások kiírását, várhatóan szeptember 17-ére.

A koalíciós kormányt azért nem sikerült létrehozni, mert Avigdor Liberman, az Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) párt elnöke ragaszkodott ahhoz, hogy a kneszet változatlan szöveggel fogadja el az első olvasatban már régebben megszavazott bevonulási törvényt, a vallásos pártok azonban ezt egységesen elutasították. A kudarcért Liberman a Likudot és az élén álló Benjámin Netanjahut, a Likud pedig Libermant vádolta.

A kneszet feloszlatását eldöntő szavazás után az izraeli tévéknek Benjámin Netanjahu azt nyilatkozta, hogy Liberman jobboldali szavazatokat szerzett meg, de amikor nem lépett be kormányába, akkor kiderült róla, hogy valójában a baloldalhoz tartozik.

Az ellenzéki centrista Kék-fehér párt élén álló Beni Ganz a választások várható időpontjáig hátralévő időszakra utalva azt mondta: Netanjahu három őrült hónapot választott, amikor a kneszet feloszlatása mellett döntött a szokásos eljárás követése helyett. Az izraeli törvények szerint ugyanis ha a kormányfőjelölt kudarcot vall, vissza kell adnia mandátumát az államfőnek, aki újabb jelöltet kért fel a kormányalakításra. A múltban hasonló esetekben ez történt.

Jeruzsálem, 2019. május 30.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyilatkozik a sajtónak Jeruzsálemben 2019. május 29-én, miután nem sikerült megalakítania ötödik kormányát, így az izraeli parlament, a kneszet megszavazta önmaga feloszlatását. A 120 képviselőből 74 támogatta az április 9-i választások után április 30-án felesküdött kneszet feloszlatásáról szóló törvényjavaslatot és az új választások kiírását, várhatóan szeptember 17-ére.
MTI/EPA/Abir Szultan

Szerda este kiszivárgott, hogy az elmúlt napokban Benjámin Netanjahu a szociáldemokrata Munkapártot és a centrista Kék-fehér pártot is megpróbálta bevonni új kormányába, de mindkét párt elutasította, mert választási kampányukban megígérték szavazóiknak, hogy nem lépnek koalícióra a korrupciós vádakkal szembenéző kormányfővel.

Avi Gabbáj, a Munkapárt vezetője Twitter-üzenetben jelentette be, hogy kedd esti ajánlatában Netanjahu megígérte: megőrzi a demokratikus jogrendszert, és nem fog a jelenlegi bíráskodási rendszert megváltoztató törvényjavaslatokat előterjeszteni, valamint számos miniszteri tárcát is felajánlott, de a párt vezetői nemet mondtak.

A kormányalakítási nehézségeket az okozta a rendkívül tapasztalt Benjámin Netanjahu számára, hogy mozgástere jelentősen beszűkült a korrupciós ügyek miatt, s valójában csak egyetlen kormánykoalíció létrehozására volt lehetősége: a vele továbbra is együttműködő jobboldali és vallásos pártokkal.

A centrista és a baloldali pártok ugyanis választási kampányukban megígérték szavazóiknak, hogy semmiképpen sem fogadják el őt kormányfőnek, amíg meghallgatásán Aviháj Mandelblitt főügyész előtt vagy a bíróságon nem tisztázta magát, miután a rendőrség és az ügyészség is vádemelést javasolt ellene a begyűjtött bizonyítékok és tanúvallomások alapján.

  • Előzmények:

Izraelben legutóbb 2009-ben Cipi Livninek nem sikerült létrehoznia koalíciós kabinetet Ehud Olmert kormányfő korrupciós vádak miatti lemondása után. Livni az izraeli törvények értelmében visszaadta kormányalakítási megbízatását az államfőnek, aki akkor Benjámin Netanjahut bízta meg az új kormány megalakításával.

Korábban 1990-ben Simon Peresz is kudarcot vallott a képviselők többsége támogatásának megszerzésében, s akkor az elnök Jichák Samírt kérte fel helyette, aki kormányt is alakított.

Forrás: MTI

Friss hírek