Hamarosan indul a francia-amerikai vámháború

Washington vizsgálatot indít Párizs nagy technológiai cégekre kivetni tervezett adója ügyében – jelentette be szerdán Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója. 

Párizsban szerdán jelentették be, hogy a francia kormány 3 százalékos különadót kíván kivetni azokra a nagy digitális szolgáltatókra, amelyek globálisan 750 millió eurós, Franciaországban pedig 25 millió eurós éves bevételre tesznek szert. A tervezett adó – amelyről csütörtökön szavaz a francia szenátus – mintegy 30 német, brit, spanyol, kínai és francia nagyvállalatot érint, de köztük van az amerikai Apple, Facebook, Amazon és az Alphabet is, amely a Google anyavállalata.

„Az Egyesült Államokban komoly aggodalmat kelt, hogy a digitális adó, amelyet a francia szenátus csütörtökön várhatóan elfogad, méltánytalanul érint amerikai vállalatokat is” – fogalmazott Robert Lighthizer, amikor bejelentette, hogy Donald Trump elnök elrendelte a vizsgálatot az ügyben.

A kereskedelmi főtárgyaló leszögezte: a vizsgálat célja „a várható adónem hatásainak és annak feltárása, hogy vajon a tervezett francia adónem diszkriminatív-e vagy ésszerűtlen, és megterheli-e vagy korlátozza az Egyesült Államok kereskedelmi tevékenységét”.

Elemzők szerint a vizsgálat eredményétől függően az amerikai kormányzat akár ellenintézkedéseket – például büntetővámokat – vezethet be a francia termékekre.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »