Törökország és Kína szorosabbra fűzi barátságát

Törökország nem hagyja, hogy bárki viszályt szítson közte és Kína között – idézte a China Daily kínai pártlap szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnököt, aki kedden Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott Pekingben.

A kínai lap beszámolója szerint Erdogan az “egy Kína elv” támogatása mellett foglalt állást a találkozón, amelyen a kínai elnök háláját fejezte ki azért, hogy török kollégája nem tolerál semmiféle Kína-ellenes vagy szeparatista tevékenységet országában.

Hszi a stratégiai együttműködés elmélyítése mellett a két ország fejlesztési stratégiáinak átfogóbb összekapcsolását jelölte ki célul, és a gyakorlati együttműködés fokozását sürgette. Mint fogalmazott, Kína szeretné hamarabb összekötni az Egy övezet, egy út (BRI) nemzetközi gazdasági-infrastrukturális kezdeményezést Törökország Középső folyosó elnevezésű, kontinenseken átívelő integrációs projektjével. Ezáltal szorosabb együttműködés jöhetne létre a kereskedelem, a befektetések, a tudomány, az energia és az infrastruktúra területein.

A török elnök válaszul hangsúlyozta Törökország elkötelezettségét a BRI iránt, és szándékát fejezte ki az együttműködés elmélyítésére.

Peking, 2019. július 2.
Hszi Csin-ping kínai elnök (b) és török hivatali partnere, Recep Tayyip Erdogan ellép a díszsorfal előtt a Pekingben rendezett fogadási ünnepségen 2019. július 2-án.
MTI/EPA/Roman Pilipej /POOL

Erdogan április végén nem vett részt a Pekingben második alkalommal megrendezett BRI-csúcstalálkozón, miután országa többször élesen kritizálta a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen élő, muszlim vallású ujgur kisebbség tagjaival szemben alkalmazott bánásmódot.

Februárban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában Törökország aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy jelentések szerint a kínai hatóságok átnevelő táborokat működtetnek Hszincsiangban az ujgurok számára a szélsőséges nézetek terjedésének megfékezése céljából. Peking álláspontja szerint a hszincsiangi lakosság tagjai szabad akaratukból vehetnek részt a központok kínálta képzéseken.

A China Daily cikke szerint Erdogan a keddi találkozón ténynek nevezte, hogy Hszincsiangban az emberek boldog életet élnek Kína fejlődésének köszönhetően. Kiemelte: Törökország határozottan ellenzi a szélsőségességet, és kész elmélyíteni a kölcsönös politikai bizalmat, valamint erősíteni a biztonsági együttműködést Kínával. Hszi elnök ezzel kapcsolatban azt javasolta, hogy a két ország tegyen gyakorlati lépéseket a terrorellenes együttműködés előmozdítására.

Törökországban becslések szerint mintegy 40 ezer ujgur él, akik az elmúlt években menekültek oda Hszincsiangból a kínai hatóságok intézkedései elől.

Működnek a kínai átnevelő programok

Erőszakos asszimilációval fejlődik a kínai álom

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elhalványulóban a hongkongi tüntetések üzenete

A hongkongi tiltakozások kezdetben kizárólag a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet ellen irányultak, azonban a mozgalom mára kibővült, a tüntetések pedig egyre erőszakosabbá váltak. Ez kockázatot jelent a befektetők és a vállalkozások számára, amelyek már most is károsulnak. A következő lépést pedig még nehezebb megjósolni.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás