Négyen pályáznak Liviu Dragnea megüresedett posztjára

Négy jelölt pályázik a román kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségére, amely a korrupcióért letöltendő szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea bebörtönzése nyomán üresedett meg – derült ki a párt végrehajtó bizottságának pénteki ülésén.

A rendkívüli tisztújító kongresszust szombaton tartják Bukarestben. A pártelnöki tisztségre a PSD-t egy hónapja ideiglenes elnökként vezető Viorica Dancila miniszterelnök a legesélyesebb jelölt.

Dancila, aki tavaly február óta áll a bukaresti kormány élén, maga is elismerte, hogy korábban Dragnea utasításait hajtotta végre, az utóbbi hónapokban azonban több jelét is adta önállósodásának. A PSD-t 2016-ban a legnagyobb választási győzelmére vezető Liviu Dragnea priusza miatt nem kérhette magának a kormányfői tisztséget, ezért – amíg ő volt Románia legbefolyásosabb politikusa – igyekezett engedelmes helyettesekre bízni a kormányzást: Dancila már a harmadik próbálkozása volt.

A kormányfő a pénteki előkészítő tanácskozást követően határozottan cáfolta azt az ellenzéki sajtóértesülést, miszerint kormánya lemondásának kilátásba helyezésével zsarolná párttársait. Pártelnökké választásának esélyét mindenképpen növeli miniszterelnöki tisztsége, és az is tény, hogy a PSD-t élesen bíráló Klaus Iohannis jobboldali államfő egyértelművé tette: a kormány megbuktatása vagy lemondása esetén nem ad újabb szociáldemokrata politikusnak kormányalakítási megbízást, ha tehát Dancila lemondana a miniszterelnöki tisztségről, a PSD búcsút inthet a kormányzásnak és az ezzel járó erőforrásoknak.

Dancila legfontosabb ellenfele Nicolae Serban szenátusi frakcióvezető lehet, de Ecaterina Andronescu oktatási miniszter és Liviu Plesoianu parlamenti képviselő is megpályázta a pártelnöki tisztséget.

Bukarest, 2019. június 18.
Viorica Dancila román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök beszédet mond a kormányáról tartandó bizalmatlansági szavazás előtt a bukaresti parlamentben 2019. június 18-án. A törvényhozás elutasította a kormány ellen a jobbközép ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt. Az ellenzék szerint a PSD-nek és liberális koalíciós partnerének, az ALDE-nak az igazságszolgáltatás függetlensége ellen elkövetett „merényletek” miatt kell távoznia a hatalomból.
MTI/EPA/Robert Ghement

A szombati kongresszuson a PSD új ügyvezető elnököt és főtitkárt is választ. Az ügyvezető elnöki tisztséget korábban megpályázó Eugen Teodorovici pénzügyminiszter pénteken visszalépett a jelöltségtől. A politikus már korábban jelezte: a PSD államfőjelöltjeként szeretne indulni Klaus Iohannis ellen az év végi elnökválasztáson.

A szociáldemokraták – a koalíciós partnerükkel folytatott egyeztetések után – várhatóan egy újabb, augusztusi kongresszuson választják meg hivatalosan a szociálliberális kormánykoalíció államfőjelöltjét, de saját jelöltjüket az államfői posztra már szombaton megnevezik.

A PSD végrehajtó bizottsága pénteken úgy döntött, Mircea Pascut, az Európai Parlament (EP) volt alelnökét javasolja ideiglenes román uniós biztosnak az EP-képviselővé választott Corina Cretu regionális fejlesztésért felelős biztos helyére.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek