Ukrajna tovább kíván haladni az euroatlanti integráció útján

Ukrajna fontos célja a jövőbeli csatlakozás a NATO-hoz és az Európai Unióhoz – jelentette ki Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök kedden Brüsszelben, ahova a beiktatását követő első hivatalos külföldi látogatására érkezett. Az ukrán államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral, illetve Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt.

Az észak-atlanti szövetség székhelyén tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kész tárgyalást kezdeni Oroszországgal a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus lezárásáról, de ragaszkodik az előző vezetés céljához: ahhoz, hogy országa egy napon teljes jogú NATO- és EU-taggá válhasson. „Ez a prioritás a külpolitikánkban” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ehhez belső reformokra is szükség van.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy tiszteletben kívánja tartani az ukrán válság politikai rendezéséről szóló, 2015-ös minszki megállapodás előírásait, bár leszögezte: mindenekelőtt képesnek kell lenni az ország védelmére, Ukrajnának gazdasági, politikai és katonai téren is meg kell erősödnie.

„Közös feladatunk a fekete-tengeri térség stabilitásának és biztonságának garantálása” – közölte, rámutatva, hogy „az orosz agresszió az egyik legfőbb kihívás az euroatlanti térség biztonsága szempontjából”.

Brüsszel, 2019. június 4.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a megbeszélésüket követő sajtóértekezleten Brüsszelben 2019. június 4-én. Ez Zelenszkij első hivatalos külföldi látogatása a május 20-i beiktatása óta.
MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Facebook-oldalán az elnök ismételten felszólította Moszkvát, hogy segítsen véget vetni az évek óta tartó fegyveres konfliktusnak Ukrajnában. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy nem elég a sürgetés, az európai vezetőkkel együtt nyomást kell gyakorolni az „agresszorra”.

Az Európai Bizottság a Twitteren támogatását fejezte ki a békés, demokratikus és virágzó Ukrajna felé vezető reformintézkedések iránt.

Zelenszkij szerdán Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével találkozik a belga fővárosban.

Brüsszelben sokan kíváncsisággal, mások aggodalommal várták, hogy milyen külpolitikát szeretne folytatni a politikában kezdő, orosz anyanyelvű humorista-színész, aki az elnökválasztási kampány során viszonylag keveset beszélt szakpolitikai kérdésekről.

Az ukrán parlament esélyt sem ad Zelenszkij javaslatainak

Épphogy beiktatták, máris intézkedik az új ukrán elnök

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »