Nyárra elapadnak Venezuela olajbevételei

Áprilisban még valamennyivel növelte olajexportját Venezuela az előző hónap adataihoz képest, de májusban az amerikai szankciók miatt már újabb csökkenésre lehet számítani. Ráadásul a szállítások harmada Kínába tartott, ahonnan pénzt már nem kap Venezuela, csak hiteleit törleszti az olajjal.

Áprilisban napi 1,06 millió hordó nyersolajat és feldolgozott olajterméket exportált a venezuelai állami PDVSA olajtársaság, nyolc százalékkal többet mint a megelőző hónapban, megnövekedett kínai szállításainak köszönhetően. Ez persze már így is csak mintegy harmada a 2000-es évek elején mért adatoknak, akkor még napi 2,5-3 milió hordó olajat tudott exportálni az ország, de az elhibázott gazdaságpolitikai döntések Venezuela olajiparát is tönkretették, a karbantartások és a nyersanyagok hiánya miatt a termelés azóta folyamatosan csökkent.

Az elnöki sajtóiroda által közreadott képen Nicolás Maduro venezuelai elnök (k) a fegyveres erők ünnepségén, egy caracasi támaszponton 2019. május 2-án. Az előző napokban a magát ideiglenes államfőnek nyilvánító Juan Guaidó, az ellenzéki többségű venezuelai parlament vezetője többször felszólította a hadsereget, hogy lázadjon fel Maduro ellen és távolítsa őt el a hatalomból. MTI/EPA/EFE

Washington januárban vetette ki eddigi legszigorúbb szankcióit a PDVSA olajtársaságra, ami azonnali drasztikus csökkenést idézett elő az OPEC-tagország olajszállításaiban legnagyobb felvevőpiacára, az Egyesült Államokba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az év első hónapjában Venezuela olajexportja a szankciók kivetése miatt negyven százalékkal esett vissza, azóta azonban Kína és India vásárlásainak köszönhetően a Refinitiv Eikon kereskedelmi platform adatai szerint közel változatlan szinten stagnál.

Áprilisban Venezuela 35 tankerrakomány olajat exportált, közel egy harmadát, napi 337 ezer hordónak megfelelő tételt Kínába. A venezuelai olajexport második legnagyobb piaca 27 százalékos részesedéssel India, a harmadik pedig 10 százalékkal Európa. A kínai állami China National Petroleum Corp (CNPC) vállalat és érdekeltségei a PVDSA legnagyobb vevőinek számítanak, Venezuela ugyanis olajszállításokkal törleszti az elmúlt évtizedben Kínától kapott több milliárd dollárnyi hitelt.

Venezuela az amerikai szankciók januári kivetését követően jórészt készleteiből tudta szinten tartani exportszállításait. Február vége óta készletei 3,8 millió hordóval 32 millió hordóra csökkentek a Kpler olajipari tanácsadó vállalat adatai szerint. Májusban valószínűleg már csökkenésnek indul a venezuelai olajexport, mivel április végén lejárt az amerikai vállalatoknak az érvényben lévő szállítási szerződéseikre adott haladék.

Április 28-tól amerikai vásárlók, kereskedők és közvetítők részvételével semmilyen venezuelai olajüzletet nem lehet már lebonyolítani. A májusra szóló kikötői rakodási előjegyzések a PVDSA belső dokumentációi és az Eikon adatai szerint meglehetősen gyérnek tűnnek, amiből az elkövetkező hetekben az exportvolumen csökkenésére lehet következtetni.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Venezuela nemcsak Kínának, hanem Oroszországnak is tartozik, és mivel az országnak saját, értékelhető valutája már valójában nincs -, Venezuela nekik is olajjal és “egyéb szívességekkel”, például orosz katonák állomásoztatásával fizet, ami viszont az amerikaiaknak nem igazán tetszik.

Forrás: MTI/Reuters/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás