Nem sikerült az ellenzéki áttörés Venezuelában

A venezuelai fővárosban szerdán meghallgatásra talált Juan Guaidó ellenzéki vezető felhívása, hogy az emberek vonuljanak az utcákra, kikényszerítve Nicolás Maduro elnök távozását a hatalomból, a számos sebesülést és egy halálos áldozatot követelő összecsapások ellenére azonban semmi sem utal arra, hogy fordulat következett volna be az egyre inkább politikai patthelyzetnek tűnő válságban.

Egy nappal a hadsereg átállítására tett, kudarcba fulladt kísérlete után Guaidó Venezuela történetének „legnagyobb tüntetésére” szólított fel, és egy Twitter-üzenetében azt állította, hogy „venezuelaiak millió” özönlöttek az utcákra a Maduro elnök elmozdításának „végső szakaszában”.

Híveihez beszélve Guaidó ismét felszólította a hadsereget, hogy forduljon Maduro ellen, és azt hangoztatta, hogy tárgyalni fognak a katonákkal, hogy csatlakozzanak ügyükhöz. A magát januárban államfőnek kikiáltó ellenzéki vezető munkabeszüntetéseket is bejelentett, amelyek szavai szerint csütörtöktől kezdve általános sztrájkba fordulhatnak.

A Todo Noticias argentin tv-csatorna híradása szerint a La Carlota légi támaszpont közelében, ahonnan Guaidó mozgósítani próbálta híveit, a tüntetők megpróbálták ledönteni a kordonokat és behatolni a bázisra. Késő délutánra azonban a fővárosi tüntetők jelentős része hazatért, miközben a Nemzeti Gárda katonái könnygázzal oszlatták a kitartóbb tiltakozókat. A Reuters hírügynökség egy videófelvétele szerint egy sebesült tüntetőt mentőautó vitt el. Helyi jogvédő csoportok közlése szerint egy fiatal nő életét vesztette a kórházban, miután fejlövés érte őt az egyik caracasi összecsapásban. Halálának hírét Guaidó is megerősítette.

Az ellenzéki többségű parlament egyik képviselőjének közlése szerint a caracasi összecsapásokban szerdán legalább 78 ember sebesült meg, és mintegy 90 tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok. A Miranda állambeli Manuela Bolívar szavait a VPItv televízió idézte.

Caracas, 2019. május 2.
A magát ideiglenes államfőnek nyilvánító Juan Guaidó, az ellenzéki többségű venezuelai parlament vezetője beszédet mond támogatói előtt a Nicolás Maduro venezuelai elnök elleni tüntetésen Caracasban 2019. május 1-jén. Guaidó ismét felszólította a hadsereget, hogy lázadjon fel Maduro ellen és távolítsa őt el a hatalomból, a kísérlet azonban kudarcba fulladt.
MTI/AP/Martin Mejia

Miközben tovább fokozódott a feszültség szerdán az egymást kölcsönösen beavatkozással vádoló Egyesült Államok és Oroszország között, a venezuelai hadsereg vezetése a jelek szerint továbbra is kitartott a Hugo Chávez 2013-as halálát követően hatalomra került Maduro elnök mellett.

Maduro a nap folyamán egy nagyobb tömeg előtt tartott május 1-jei beszédében azt állította, hogy a katonák elutasították Guaidó puccskísérletét. Egyúttal ismét azzal vádolta ellenzékét, hogy polgárháborút akarnak kirobbantani, és ígéretet tett arra, hogy börtönbe vetik és bíróság elé állítják a John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó által koordinált puccskísérlet felelőseit.

„Tegnap árulók egy maroknyi csoportja a jobboldali puccsisták által felbujtva, megpróbálta átvenni a hatalmat (…) Azóta követségről követségre menekülnek, az igazságszolgáltatás körözi őket, és hamarosan börtönbe kerülnek árulásukért és bűntetteikért” – hangoztatta az államfő.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a keddi felkelés kudarca nyomán Guaidó szövetségese, a jobboldali Népakarat pártot vezető Leopoldo López a caracasi spanyol nagykövetségen kapott menedéket, az ellenzék oldalára átálló 27 katonát pedig a brazil nagykövetség vette védelmébe.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ/AFP/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »