Csütörtökön találkozik Putyin és Kim Dzsong Un

Kim Dzsong Un húga és limuzinja már Vlagyivosztokban van, ahol az észak-koreai vezető csütörtökön találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – értesült kedden az orosz sajtó.

Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója a nap folyamán hivatalosan is bejelentette, hogy Putyin és Kim találkozóját csütörtökön, a Vlagyivosztokban tartják majd meg – Usakov a találkozó időpontja és helyszíne körüli eddigi titkolózást Phenjan kérésével indokolta. A tisztségviselő, aki kulcsfontosságúnak minősítette Kim vizitjét, azt mondta, a tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget “nukleáris problémájának” békés megoldása és Északkelet-Ázsia biztonságának szavatolása áll.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban stabilizálódott a helyzet Észak-Korea körül, ami sokban annak köszönhető, hogy Phenjan lemondott a nukleáris és rakétakísérletekről, valamint bezárta nukleáris kísérleti telepét, aminek nyomán megindult kapcsolatainak normalizálása Szöullal és Washingtonnal.

Fentieknek ugyanakkor ellentmond a KCNA észak-koreai hírügynökség csütörtöki jelentése, miszerint Phenjan új típusú “taktikai” fegyvert tesztelt Kim Dzsong Un személyes irányításával, illetve az a jelentés is, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közölt még március elején. Utóbbiban arról számoltak be, hogy Észak-Korea nem hagyott fel az urándúsítással, és folytatta az építkezést egy kísérleti könnyűvizes reaktornál.

Noha a Hanoiban februárban megtartott második amerikai-észak-koreai csúcs nem hozott látható eredményt, a felek továbbra is a párbeszéd folytatása iránti készségüket és az abban való érdekeltségüket hangoztatják. Usakov hangsúlyozta, hogy Moszkva hozzá kíván járulni a pozitív tendenciák megerősítéséhez, és más országokkal együttműködve azon kíván munkálkodni, hogy létrejöjjenek a feltételei a Koreai-félsziget problémája rendezéséről szóló komoly megállapodások megkötésének.

Emlékeztetett rá, hogy 2017-ben alkották meg a rendezés orosz-kínai útitervét, amely szerinte most sem veszítette el aktualitását. A terv értelmében a fokozatos haladásnak azzal kell elkezdődnie, hogy az észak-koreaiak felfüggesztik nukleáris és rakétakísérleteiket, az amerikaiak és a dél-koreaiak pedig a nagyszabású hadgyakorlataikat. Ez a Kreml tisztségviselője szerint meg is történt. Ezt követően lehetne áttérni az átfogó rendezésre, beleértve az atomfegyvermentesítést, amelynek végső célja a regionális béke- és biztonsági rendszer megteremtése.

A kétoldalú kapcsolatok történetét felidézve Usakov elmondta, hogy a legutóbbi csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsong Il akkori észak-koreai vezető részvételével. Vlagyimir Putyin – aki 2000-ben járt Phenjanban  – 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi észak-koreai vezető apját. Oroszország és Észak-Korea tavaly emlékezett meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulójáról. Rendszerének a Szovjetunió általi elismerését követően Kim Ir Szen – a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja – első külföldi útja Moszkvába vezetett.

A The Choson Ilbo című dél-koreai lap egyébként úgy tudja, hogy Kim húga, Kim Jo Dzsong már kedd reggel megérkezett a csúcs helyszínére, ahol jelentést tett neki az észak-koreai vezető kabinetfőnöke, Kim Cshan Szon, aki már múlt hét óta Vlagyivosztokban tartózkodik. Vlagyivosztokban vannak az észak-koreai titkosszolgálatok helyszínbiztosító munkatársai is.

Az Interfax hírügynökség szerint a vlagyivosztoki repülőtér kedden két, a hivatalos menetrenden kívül érkezett észak-koreai repülőgépet fogadott. Az AirKoryo észak-korai légitársaság, amelynek egy-egy rendszeresített járata hétfőn és pénteken fordul meg a távol-keleti orosz városban, a megnövekedett utasforgalommal magyarázta a szokatlan mozgást.

Az Interfax közölte, hogy egy Il-76-os teherszállító repülőgép fedélzetén a csúcsnak feltételezhetően otthont adó városba megérkezett Kim limuzinja is. A japán médiának sikerült videóra vennie, amint a gépkocsi legördül a gép rámpáján. A vlagyivosztoki pályaudvarra vezető egyetlen felhajtó utat a helyi sajtó szerint egy szakaszon 20 centiméterrel meg kellett süllyeszteni, nehogy a hosszú limuzin elakadjon.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető limuzinja a vlagyivosztoki Távol-Keleti Szövetségi Egyetem közelében 2019. április 23-án. Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un hivatalos tárgyalásait április 25-én, a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij szigeten, a Távol-Keleti Szövetségi Egyetemen tartják majd meg. MTI/EPA

Kim Dzsong Un vonata a várakozások szerint kedden indul el Phenjanból és a mintegy 700 kilométeres távolságot 10-15 óra alatt megtéve szerdán érkezik majd a vlagyivosztoki pályaudvarra. A szerelvény az Interfax hírügynökség értesülése szerint rövid időre megáll majd az orosz Haszan határállomáson, ahol több mint három évtizede működik az orosz-észak-koreai barátság háza. A létesítményt 1986-ban hozták létre, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. A házat felkereste a távol-keleti kommunista ország  második vezetője, Kim Dzsong Il is.

A csütörtöki hivatalos találkozó helyszíne sajtóértesülések szerint a Vlagyivosztokhoz tartozó Russzkij szigeten található Távol-Keleti Szövetségi Egyetem lesz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás