Megint baj van az olasz költségvetéssel

Az olasz kormány arra készül, hogy rontja az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési előrejelzését, valamint 2,5 százalékra emeli a költségvetési hiány várható mértékét, azaz a hiány még az EU által tavaly év végén visszautasított tervnél is magasabb lehet. Az IMF már 2,7%-os becslésnél tart.

Tavaly fokozatosan csökkent a bruttó hazai termék (GDP) növekedésének üteme, és a második fél évben technikai recesszióba került Olaszország gazdasága, egyedüliként az Európai Unió tagállamai között, illetve a világ hét legfejlettebb országának csoportjában (G7). A kormány kedd délután ült össze, hogy jóváhagyja a növekedési és hiánycélokat tartalmazó gazdasági és pénzügyi dokumentumot, amely a jövő évi költségvetés tervezetének alapjául szolgál.

A Bloomberg hírügynökség úgy tudja, hogy az olasz vezetés a decemberben jelzett 1 százalékról 0,1 százalékra csökkenti a gazdasági növekedés várható mértékét, a költségvetési hiány várható mértékét pedig 2,5 százalékra emeli. 

Giovani Tria olasz (b) és Eugene Teodorovici román pénzügyminiszter az EU-tagországok pénzügyminisztereinek informális tanácskozásán Bukarestben 2019. április 5-én. MTI/EPA/Robert Ghement

Az olasz kormány és az Európai Bizottság decemberben még abban állapodott meg, hogy idén legfeljebb 2,04 százalékra rúghat a GDP-arányos deficit. Ha Róma nem tartja be a hiánycélt, megsértheti az uniós költségvetési szabályokat, újraélesztve ezáltal egy régi feszültségforrást.

A Nemzetközi Valutaalap kedden kiadott tavaszi világgazdasági előrejelzésében 0,5 százalékponttal, 0,1 százalékpontra vágta vissza az olasz GDP-növekedés idén várható ütemét, a költségvetési hiányt pedig 2,7 százalékra várja.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A sanyarú kilátások dacára a kormánykoalíciós pártok arra próbálják rávenni Giovanni Tria gazdasági minisztert, aki pártoktól független, viszonylag konzervatív fiskális nézeteket valló szakember, hogy csökkentse az adókat. A La Repubblica című napilapnak adott nyilatkozatában Tria arra figyelmeztetett, hogy bármilyen adóváltoztatást úgy lehet végrehajtani, hogy nem sértik meg a kormány által kijelölt költségvetési célszámokat.

Forrás: MTI / dpa / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: aggódik, de még kitart Európa

A DE30 éles eséssel kezdte a mai napot, de az index el tudott pattanni napi mélypontjáról a július közepén indult esés 50%-os visszatérési szintjének környékén (15.415 pont). Míg Ázsiában, leginkább Kínában borús a hangulat, úgy tűnik, Európában még nem adják fel a harcot a bikák.

Read More »

Augusztustól szigorít a beutazási feltételeken Hollandia

Augusztus 8-tól csak a teljes beoltást igazoló tanúsítvánnyal vagy negatív koronavírus-teszttel lehet belépni az országba - közölte Mark Rutte holland ügyvezető miniszterelnök hétfőn. Az intézkedés az összes unión belül utazót érinteni fogja, fő oka pedig az aktív fertőzöttek számának erőteljes és hirtelen megugrása.

Read More »