Tömeges tüntetések kezdődtek a Gázai övezet határánál

Megkezdődött a hétvégi palesztin tüntetéssorozat a gázai határnál. A Hamász, az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezet péntekre kisebb, szombat délutánra, a tüntetések kezdetének első évfordulójára viszont hatalmas tömegdemonstrációt szervez az izraeli határhoz – jelentette az izraeli közszolgálati rádió pénteken.

A rádió szerint a Hamász vezetői a hétvégi tüntetések után készek lesznek elfogadni az egyiptomi közvetítéssel formálódó tűzszünetet, amely már kiköti a szombati, több tízezres tömeg féken tartását is, valamint egy több száz méteres pufferzóna biztosítását a határkerítés és a tüntetők között. Az izraeli katonák csak akkor fognak lőni, ha megpróbálják megközelíteni és megrongálni a kerítést.

A határon izraeli tankok tömege sorakozott fel, kétszáz mesterlövész várja az esetleges határsértőket. Az utóbbi napokban három hadosztályt vezényeltek az övezet szomszédságába, hogy szükség esetén hatalmas erőkkel feleljenek az esetleges erőszakra.

Izraelben a tizenhármas kereskedelmi tévé csütörtök esti híradása szerint attól tartanak, hogy a Hamász nem lesz képes úrrá lenni az eseményeken, és egyszerre több tízezren indulnak a határ áttörésére, amit csakis emberéletek árán lesz képes feltartóztatni az izraeli hadsereg.

A tűzszüneti egyezményben főként humanitárius intézkedések szerepelnek: Izraelből áruszállító teherautók Gázába juttatása, az áramellátás javítása, a halászati övezet kiterjesztése, valamint a Szaúd-Arábiából érkező készpénzsegély bejuttatása. Ebből a pénzből fizetik a helyi közhivatalnokokat, mivel a Palesztin Hatóság a Hamásszal folytatott viszálya miatt hónapokkal ezelőtt leállította a fizetések átutalását.

Jeruzsálem a kedvezményekért cserébe a nyugalom helyreállítását, a határ menti zavargások teljes megszüntetését, valamint az Izrael területére irányított robbanószerkezetes léggömbök leállítását kéri.

Gáza, 2019. március 1.
Palesztin tüntetőket könnyfakasztó gránátokkal lőnek izraeli katonák a Gázai övezet határkerítésénél 2019. március 1-jén. A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet 2018. márciusi felhívására a palesztinok péntekenként az izraeli blokád ellen tiltakoznak, azt követelve, hogy visszatérhessenek a földre, ahonnan a zsidó állam 1948-ban történt megalapításakor elűzték őket.
MTI/EPA/Mohamed Szaber

A Hamász elsősorban a szombati, nagyszabású évfordulóra készül. Az övezetben 120 ponton indul majd több száz díjmentes autóbusz a határ öt gócpontjához, ahol sátrakat állítanak fel, s ahonnan a tüntetéseket irányítják. A demonstrációk helyszínén gondoskodnak az állandó díjmentes internet-szolgáltatásról is, hogy az esetleges sebesüléseket azonnal videóra rögzítsék és megosszák a közösségi médiában.

Az előzetes becslések 20-60 ezer közé teszik a tüntetők várható számát, s a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet szerint az itt rögzített képsorokat később a Hamász győzelmi jelként próbálja majd felhasználni propagandájában.

A lap szerint az övezetben élők életkörülményei katasztrofálisak. A gázai víz 97 százaléka nem ivóvíz minőségű. Sem a vízellátásuk, sem a csatornarendszerük nem felel meg a legalapvetőbb követelményeknek. Jelenleg egyfolytában mintegy nyolc órán át képesek biztosítani az áramszolgáltatást, amit nyolcórás áramszünet követ. A munkanélküliség magasabb, mint 50 százalék, a fiatalok körében több mint 67 százalék. A Hamász 2007-es hatalomra jutásakor a lakosság 39 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt, de mára ez az arány 53 százalékra emelkedett.

A múlt héten három napon át tüntetések voltak az övezetben a drágaság és a megélhetési nehézségek miatt, de a demonstrációkat a Hamász keményen elfojtotta. Izraeli szakértők szerint az övezet vezetői szándékosan fordítják a tömegek haragját Izrael ellen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »