Az izraeli légierő a Hamász állásait bombázza a Gázai övezetben

Az izraeli légierő ellencsapásokat indított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet célpontjai ellen válaszul a kora reggel Gázából izraeli területre kilőtt rakétára – jelentette a 13-as izraeli kereskedelmi tévécsatorna hétfőn.

Az ország déli részén (Askelóntól délre) leállították a vasúti közlekedést, kinyitották a közösségi óvóhelyeket, és figyelmeztették a lakosságot, hogy heves bombázások zaját fogják hallani. A palesztinok az övezetből szintén egy légicsapásról számoltak be, amelyet az övezet északi részén, az Ezzedin al-Kasszám Brigádok egyik állása ellen hajtottak végre. A gázai kórházakban teljes készültséget rendeltek el az izraeli ellentámadás megindulásakor.

Izraelben számos Vaskupola egységet telepítettek a városok közelébe, amelyek mintegy nyolcvanöt százalékos hatékonysággal képesek megvédeni a lakott településeket a Gázai övezetből Izraelre lőtt újabb rakétáktól, ellenrakétáikkal a levegőben megsemmisítve a lövedékeket.

A tévé értesülései szerint erőteljes légitámadás kezdődött a közepes hatótávolságú, Tel-Avivra és az ország északibb részeire irányzott rakétákat rejtő gázai kilövőhelyek és raktárak ellen. Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere elrendelte városában a nyilvános óvóhelyek megnyitását, Askelón környékének önkormányzata pedig bejelentette, hogy kedden nem nyitják meg a hozzájuk tartozó iskolákat.

Mismeret, 2019. március 25.
Izraeli rendőrök abban a lakóházban, amelybe a Gázai övezetből kilőtt rakéta csapódott be a Tel-Aviv melletti Mismeret mezőgazdasági telepen 2019. március 25-én. A támadásban hét ember megsebesült, köztük egy csecsemő.
MTI/EPA/Abir Szultan

A kora reggeli rakétatámadás után, a délelőtti órákban megkezdődött a katonai egységek átcsoportosítása a Gázai övezet határához. Két gyalogos, és egy tüzérdandárt irányítottak a térségbe, és tartalékosokat is mozgósítottak a hírszerzőkhöz, a Vaskupola légvédelmi rendszer szakembereihez, valamint a légierő egységeihez. Az övezet szomszédságában beszüntették a mezőgazdasági munkálatokat, valamint elhalasztották a nagyobb rendezvényeket.

A 13-as tévé katonai szakértői szerint Izrael még soha nem volt ilyen közel egy olyan átfogó, Gázai övezet elleni hadművelethez, mint amely legutóbb 2014-ben az ötven napig tartó Erős Szikla hadművelet volt.

A szakértők szerint noha a két hét múlva esedékes parlamenti választások miatt az izraeli vezetésnek nem áll szándékában a hadművelet, az övezet határán már egy éve tartó folyamatos zavargások és atrocitások miatt erre előbb-utóbb sor fog kerülni.

  • Előzmények
Kora reggel a Hamász váratlanul Gázából egy rakétát lőtt Tel-Aviv irányába, amely a Tel-Aviv és Haifa közötti Saron-vidéken, a Mismeret nevű faluban csapódott be egy családi házba, és megsebesített hét embert. Izrael 2014-es ötvennapos gázai háborúja óta nem fordult elő, hogy Tel-Aviv környékét érte volna rakétabecsapódás. Legutóbb tíz nappal ezelőtt lőttek ki a Gázai övezetből két rakétát Tel-Aviv felé, de azok nem okoztak kárt anyagiakban vagy emberéletben.

A múlt héten három napon át tüntetések voltak az övezetben a drágaság és a megélhetési nehézségek miatt, de a demonstrációkat a Hamász keményen elfojtotta. Az izraeli szakértők szerint az övezet vezetői szándékosan fordítják a tömegek haragját Izrael ellen.

Izrael kemény válaszcsapást tervez a Gázai övezetben

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagy-Britannia is beszáll a műholdas internetbizniszbe

A brit kormány megpróbálja felvenni a versenyt a Tesla alapító Elon Musk nevével fémjelzett Starlink műholdas hálózattal, ugyanis részesedést vásárolnak a csődközelbe került OneWeb társaságban, mely ugyanúgy egy több száz műholdból álló hálózattal szolgáltatna nagysebességű internetet az egész világon.

Read More »

Gyorsan megtalálták a lemondott francia miniszterelnök utódját

A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes Jean Castex kinevezése az ellenzék szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség - mint amilyen Edouard Philippe volt - árnyékot vetne rá.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás