Terjed a kolera Jemenben

Az év eleje óta százezer koleragyanús esetet jegyeztek fel Jemenben, több mint 190 ember pedig belehalt a betegségbe – jelentette hétfőn az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA).

A koleragyanús esetek száma meghaladja a napi 50-et a fővárosban, Szanaában található asz-Szabín kórházban, amely az egyik legnagyobb Jemenben. Szaddám al-Azízi orvos az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy az esetek legtöbbje akut vizes hasmenés volt, és 20 százalékuknál diagnosztizálták a kolerát.

Az arab-félszigeti országon 2016 óta kétszer söpört végig kolera- és akut vizes hasmenéses járvány, amelyek során több mint egymillió koleragyanús esetet és a betegségből eredő mintegy háromezer halálesetet jegyeztek fel országszerte. Jemenben 2018 májusában indítottak kolera elleni oltókampányt az ENSZ-ügynökségek.

Az AP megjegyzi, hogy az országban általában az esős időszakokban ugrik meg a kolerás esetek száma. Ezt al-Azízi is megerősíti, aki szerint a koleragyanús esetek ugrásszerű növekedésének legfőbb oka az, hogy a különböző hulladékokat elmosó esővíz végül az ivóvízkutakban köt ki. Jemen számos részén a kutak jelentik a fő ivóvízforrást.

Egy orvos egy kolera-fertőzött gyermeket kezel a Szanaában található asz-Szabín kórházban 2019. március 17-én. (EPA/YAHYA ARHAB)

Az egészségügynek komoly károkat okozott az országban 2014 augusztusa óta dúló polgárháború, amelyben az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók harcolnak a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz – a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz – hű erők között. A kormányerőket 2015 márciusa óta a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció támogatja.

Az ENSZ hétfői jelentésében felhívta a figyelmet arra is, hogy több mint 10 ezer család menekült el a szemben álló felek közötti legutóbbi harcok elől az északnyugat-jemeni Haddzsa tartomány területén.

A világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát kiváltó jemeni konfliktusban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem végleges adatai szerint 2015 óta mintegy 10 ezren haltak meg, többségükben polgári személyek, és több mint 60 ezren sebesültek meg.

A csaknem egy hónappal ezelőtt Genfben tartott jemeni adományozó konferencián António Guterres ENSZ-főtitkár elmondta: a humanitárius segítségnyújtásra szoruló jemeniek száma kétmillióval nőtt tavaly, így már jelenleg 24 millió fő körül van, ami a lakosság 80 százalékának felel meg. Közülük csaknem 10 millió ember „egy lépésre van az éhínségtől” – fogalmazott.

Forrás: MTI/AP

Friss hírek