Csökkentett módban tartják meg a tavaszi dél-koreai hadgyakorlatot

Az Egyesült Államok és Dél-Korea úgy döntött, hogy ezentúl nem tartja meg nagyszabású közös tavaszi hadgyakorlatait, hogy elősegítse a Koreai-félsziget atommentesítését szolgáló diplomáciai erőfeszítéseket, és helyettük egy kilencnapos, módosított katonai manővert tartanak, amely hétfőn veszi kezdetét.

Az amerikai védelmi tárca tájékoztatása szerint Patrick Shanahan, a Pentagon ügyvezető minisztere telefonon egyeztetett erről Dzsong Kjong Du dél-koreai védelmi miniszterrel, és úgy döntöttek, hogy nem tartják meg a Key Resolve és a Foal Eagle nagyszabású közös hadgyakorlatokat, amelyeket eddig minden év tavaszán, általában február vége és április közepe között rendeztek.

„A döntés tükrözi a feszültség csökkentése iránti szándékukat, illetve azoknak a diplomáciai erőfeszítéseknek a támogatását, amelyek a Koreai-félsziget végleges, teljes és ellenőrizhető atommentesítését szolgálják” – olvasható a Pentagon közleményében. A védelmi minisztérium tájékoztatójából azonban kiderül az is, hogy a hadgyakorlatok helyett a szövetségesek újfajta parancsnoki gyakorlatokkal és módosított harctéri kiképzési programok révén fogják fenntartani a szilárd katonai készültséget.

Hasonló tartalmú közleményt adott ki ezzel egy időben a dél-koreai védelmi minisztérium is, majd röviddel ezután a Yonhap hírügynökség idézte a dél-koreai vezérkar és a közös dél-koreai-amerikai erők katonai parancsnokságának bejelentését, amely szerint hétfőn veszi kezdetét a Dong Maeng (Szövetség) fedőnevű kilencnapos hadgyakorlat, amelyet a Key Resolve és a Foal Eagle helyett tartanak meg. Közleményükben kifejtik, hogy ez a két lemondott hadgyakorlat módosított változata lesz, és „a Koreai-félszigeten folytatott általános katonai műveletek stratégiai, hadműveleti és taktikai vonatkozásaira fog összpontosítani”.

Donald Trump amerikai elnök kétszer tárgyalt eddig Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel a Koreai-félsziget atommentesítéséről: tavaly júniusban Szingapúrban, illetve ezen a héten Hanoiban.

Trump már az első csúcstalálkozó után úgy nyilatkozott, hogy a közös gyakorlatozások túl költségesek, továbbá  provokatívak Észak-Korea számára. Észak-Korea minden évben keményen bírálta a manővereket, mert úgy gondolja, hogy azokon a lerohanását gyakorolják.

Hírügynökségek felhívják arra a figyelmet, hogy Washington és Szöul néhány nappal a kézzelfogható eredmény nélkül zárult kétnapos hanoi csúcstalálkozó után döntött úgy, hogy véget vet a nagyszabású tavaszi hadgyakorlat-sorozatnak, amelyen mindig nagy haderőt vonultatott fel mindkét ország, azzal a nem titkolt céllal, hogy elrettentse Észak-Koreát a meggondolatlan katonai lépésektől.

A Koreai Hazafiak párt aktivistái nagygyűlést tartanak tiltakozásul az észak-koreai vezetés ellen Szöulban, 2019. március 1-jén, egy nappal azután, hogy megállapodás nélkül ért véget Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök második csúcstalálkozója. MTI/EPA/Kim Hi Csul

Az amerikai és dél-koreai hadsereg már felfüggesztette tavaly a nyári Ulchi Freedom Guardian közös hadgyakorlatot, illetve a téli Vigilant Ace légi hadgyakorlatot, és kisebb méretű manővereket tartott helyettük a harci készültség fenntartása végett.

Forrás: MTI/Yonhap/AFP/dpa/Reuters/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »