Az orosz mellé amerikai légvédelmi rendszert is vennének a törökök

Törökország és az Egyesült Államok tárgyalásokat kezdett az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről – közölte pénteken Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy interjúban, amelyet a törökországi Eskisehir város Kanal 26 nevű regionális televíziójának adott. A miniszter egyúttal leszögezte, hogy az orosz Sz-400-as rakétarendszer vásárlásáról szóló szerződés felbontása nem lehetséges.

Cavusoglu a beszélgetésben kifejtette: a tárgyalások azután kezdődtek meg, hogy pozitív válasz érkezett Washingtonból egy körülbelül két évvel ezelőtti török megkeresésre. A külügyminiszter ugyanakkor emlékeztetett: Ankara és Moszkva között nemcsak, hogy lezáródtak az Sz-400-as rakéták beszerzésére vonatkozó tárgyalások, de már a szerződést is megkötötték. Jelezte: az orosz légvédelmi rendszert ősszel szállítja le Oroszország Törökországnak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Orosz légvédelmi rendszer kerülhet a NATO-tag Törökországba

Nem a lelkész, hanem a haditechnika a török-amerikai viszály valódi oka

A török külügyminiszter kifejtette: Ankara számára három fontos kérdés van. Az első, hogy mennyibe kerül az amerikai légvédelmi rendszer, a második, hogy mennyi idő alatt szállítaná le Washington a megvásárolt darabokat, a harmadik pedig, hogy lehetséges-e a későbbiekben közös gyártás vagy technológiatranszfer – részletezte Cavusoglu.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter a Dohai Fórum nemzetközi konferencián 2018. december 16-án. MTI/EPA/Nusad Szekkajil

Nyomatékosította továbbá, hogy Törökországnak ezen felül még feltételei is vannak. Ezek közül a legfontosabb, hogy Washingtonnak garantálnia kell: az amerikai kongresszus is jóváhagyja az adásvételt – emelte ki.

“Ha meg tudunk állapodni úgy, hogy az megfelel az érdekeinknek, akkor veszünk a Patriotból, ha nem tudunk, akkor van más választás, ez még nem jelenti a világ végét” – fogalmazott a török külügyminiszter.

Az amerikai külügyminisztérium tavaly december 19-én annak reményében hagyta jóvá egy 3,5 milliárd dollár értékű Patriot-csomag eladását Törökország részére, hogy sikerül eltérítenie Ankarát a konkurens orosz rendszer megvásárlásától. A döntést még az amerikai kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Forrás: MTI

Friss hírek

REPowerEU: itt az EU terve, hogy miként válhatunk le mielőbb az orosz gázról

Az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség felszámolására energiatakarékosságot - egyebek mellett a háztartások energiafogyasztásának csökkentését - szorgalmazza az Európai Bizottság szerdán bemutatott REPowerEU című javaslatában, amely a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó közös európai fellépésre vonatkozik.

Read More »

Mit tud egy modern ceruza? (x)

Az érintőképernyők szép lassan beszivárogtak az életünk minden részére. Ott vannak mindennapjainkban a telefonjainkon, táblagépeinken, éttermekben rendelésnél vagy akár a bankban készpénzfelvételnél is.

Read More »