Diplomáciai vihart kavart a lengyelekre tett izraeli megjegyzés

A visegrádi országok (V4) egységének jeleként értelmezte a közép-európai országcsoport és Izrael közötti, eredetileg hétfőre, Jeruzsálembe tervezett csúcsértekezletének elhalasztását Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Morawiecki a Twitter közösségi honlapján hétfő délután írt bejegyzésében közölte: hétfő reggel a visegrádi csoport többi országa (Lengyelország mellett Magyarország, Csehország és Szlovákia) kormányfőivel ismertette a lengyel álláspontot a csúcsértekezlet kapcsán.

A csúcs  elhalasztásáról szóló “fontos döntés azt mutatja, hogy a V4 egységes, és elfogadhatatlannak tartja a bármelyik tagország ellen irányuló alaptalan, rasszista támadásokat” – áll a bejegyzésben.

Korábban Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt szóvivője “a visegrádi szolidaritás jelének” minősítette a csúcstalálkozó elhalasztását.  Méltatta, hogy a többi visegrádi miniszterelnök egyetértett Morawiecki érvelésével, és annak ellenére döntöttek a jeruzsálemi csúcs eltörléséről, hogy már Izraelben voltak, illetve éppen oda utaztak.

A találkozó elmaradását és kétoldalú megbeszélésekkel való helyettesítését Andrej Babis cseh miniszterelnök jelentette be hétfőn. Babis szerint a V4-ek és Izrael csúcsértekezletét várhatóan az év második felében, az április 9-én esedékes izraeli parlamenti választások után tartják meg, amikor Csehország lesz az országcsoport soros elnöke.

Ezt megelőzően Morawiecki közölte: Jiszráel Kac ügyvezető izraeli külügyminiszter holokausztra és Lengyelországra vonatkozó, “lengyelellenes”, “rasszista” és “teljesen megengedhetetlen” kijelentései miatt a lengyel küldöttség nem vesz részt a csúcsértekezleten.

Kac vasárnap – idézve Jichák Samír néhai miniszterelnök szavait – kijelentette: “a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”, majd hétfőn a közszolgálati rádióban azt mondta, hogy a történelmi igazság nem változtatható meg, a lengyelek együttműködtek a nácikkal, és részt vettek a zsidók megsemmisítésében a holokauszt idején. E kijelentések miatt hétfőn bekérették a varsói külügyminisztériumba Izrael varsói nagykövetét.

Lengyelország már vasárnap jelezte: a csúcson csak külügyminiszteri szinten képviselteti magát a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek tulajdonított, az izraeli sajtóban közölt, majd helyesbített  kijelentés miatt, miszerint “a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. Morawiecki  vasárnap beszélt az ügyről telefonon Netanjahuval, aki a lengyel kormányfői hivatal közleménye szerint arról biztosította őt: egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán “egyes” lengyelekről beszélt.

Lengyelország és Izrael között már a tavalyi év elején is kipattant egy diplomáciai vita a holokausztra vonatkozó szóhasználatról. Ez a lengyel és az izraeli kormányfő közös, tavaly nyáron aláírt nyilatkozatával zárult le. A dokumentum méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Folytatódhat Törökország szíriai offenzívája

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerint sem Washington, sem Moszkva nem tett eleget az októberben kötött tűzszüneti megállapodásokban foglalt vállalásának, amely értelmében az Ankara által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia - a tartós fegyvernyugvás érdekében - záros határidőn belül kivonul a határ menti sávból Észak-Szíriában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás