Az uniós gázirányelv módosítása nem gátolja az Északi Áramlat-2 megépítését

Megállapodtak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei – a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.

Az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács képviselőinek a kedd este kezdődött, éjszakába nyúló tárgyalásaik során sikerült tető alá hozniuk az előzetes egyezséget. Az eredeti javaslat célja az volt, hogy a harmadik országokból érkező, tenger alatti vezetékekre is kiterjesszék az uniós szabályozás hatályát, így lehetővé téve az Európai Bizottság számára például az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat-2 jelentősen szigorúbb ellenőrzését.

Szakértők szerint az elfogadott megoldás értelmében valóban szigorodik az uniós kontroll az EU-n kívülről induló gázvezetékek felett, azonban a projekt nem kerül veszélybe, csak bonyolultabb, lassabb és drágább lesz befejezni.

Miguel Arias Canete uniós klíma- és energiaügyi biztos üdvözölte a megegyezést, amely szerinte “fontos lépés a jól működő, valóban integrált, átlátható, versenyt ösztönző, szolidaritáson és bizalmon alapuló belső gázpiac megteremtése felé”.

A joghézag bezárásával Európa biztosítja, hogy a közösség előírásai a kívülről érkező gázvezetékekre is vonatkozzanak, az irányelv követelményeit az EU teljes területén, szárazföldön és vízen is alkalmazzák – mondta, hozzátéve, hogy csak nagyon szigorú körülmények között lehetségesek kivételek, és ezek megadásában az Európai Bizottságnak döntő szerepe lesz.

A tagállamok uniós nagykövetei előző héten “szinte teljesen egyhangúlag” szavazták meg az ülés előtt utolsó pillanatban tető alá hozott német-francia egyezséget. Az Európai Parlament pedig már tavaly áprilisban elfogadta álláspontját a 2017 novemberében kezdeményezett módosítást illetően, így azonnal megkezdődhetett a tárgyalás az intézmények között. Tovább a teljes cikkre

Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősíteniük az uniós társjogalkotó szerveknek, ez várhatóan a következő néhány hónapban megtörténik. Ezután a tagállamoknak kilenc hónapjuk lesz átültetni az új szabályokat a nemzeti jogba.

Sokan élesen bírálják a projektet, amelynek keretében év végéig két új, összesen évi 55 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékkel bővítik a Balti-tenger fenekén húzódó, Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlatot. Oroszország így elméletileg kiiktathatná Ukrajnát mint tranzitállamot, egyetlen útvonalra terelhetné át európai gázszállítmányai 80 százalékát, ráadásul domináns helyzetbe kerülne a német piacon, mert részesedését 40 százalékról több mint 60 százalékra emelné.

Az EU a gázfogyasztása 74,4 százalékát importból fedezi. Ezen belül a legnagyobb beszállítónak Oroszország számít, amely a behozatal 42 százalékát adja, Norvégia részesedése 34 százalék, Algériáé 10 százalék. A cseppfolyósított földgáz (LNG) aránya 14 százalék.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ganz is elbukott, megint új választás jöhet Izraelben

Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnöke visszaadta kormányalakítási megbízását Reuven Rivlin államelnöknek. Csütörtöktől olyan huszonegy napos időszak következik, amikor a kneszet százhúsz képviselője közül bárki maga mellé állíthat legalább hatvanegy törvényhozót, és kormányt alakíthat. Ha ez sem sikerül - márpedig nagy valószínűséggel nem fog -, tavasszal újabb választást tartanak Izraelben.

Read More »

Trump ügyvédje ellen vallott az USA uniós nagykövete

Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje, Rudy Giuliani kifejezetten azt kérte, hogy a katonai segély fejében Kijev indítson vizsgálatot Joe Biden volt alelnök és a demokraták jelenlegi elnökjelölt-aspiránsa és fia, Hunter Biden ellen - jelentette ki Gordon Sondland, az USA Európai Unióhoz delegált nagykövete szerdán a képviselőházi meghallgatásán.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás