Ukrajna további szankciókra készül Oroszországgal szemben

Ukrajna nemzetközi partnereivel közösen egy újabb szankciós csomagot készít elő Oroszországgal szemben, válaszul a Kercsi-szorosnál végrehajtott agressziójára és az Azovi-tengeren folytatott törvénytelen cselekményeire – közölte Volodimir Omeljan ukrán infrastrukturális miniszter pénteken az UNIAN hírügynökségnek adott interjújában.

A miniszter elmondta, hogy a tavaly novemberi tengeri incidens után az infrastrukturális tárca egyfajta felvilágosító munkához látott, amelynek során elmagyarázta az „oroszellenes koalíció államainak” a kialakult helyzetet, mivel – mint fogalmazott – „nem mindenki értette meg azonnal ennek a konfliktusnak a természetét és következményeit”. Ez megtette a hatását és újabb, Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések, egy úgynevezett „azovi csomag” bevezetése van előkészületben.

A tárcavezető elmondta, hogy a héten az Európai Unió egy különleges missziója a dél-ukrajnai azovi térségben tájékozódik. További részleteket a küldöttségről, annak összetételéről nem közölt. „Bízunk abban, hogy még ha nehéz is konszenzusra jutni az EU-ban, az azovi szankciós csomagot el fogják fogadni” – jelentette ki.

A miniszter szavai szerint a hajózás szempontjából mostanra javult a helyzet a Kercsi-szorosban. „Viszont messze van még az ideálistól, legalábbis a mi értelmezésünk szerint. A hajóknak nem kellene órákat várakozniuk a ki- és behajózásnál, mivel korábban szinte nulla várakozási idő volt, most viszont átlagosan 15 óra az átjutás, nem sokkal ezelőtt pedig hosszú napokba tellett” – fejtette ki Omeljan.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Kurt Volker ukrán ügyekben illetékes amerikai külügyi különmegbízott csütörtökön kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az EU újabb szankciókat vezet be Oroszországgal szemben februárban, ha Oroszország nem engedi szabadon a fogvatartott ukrán haditengerészeket.

Tomas Petricek cseh és Anders Samuelsen dán külügyminiszter az Azovi-tengeri Mariupolban a héten tett látogatásukkor felszólították az EU-t, hogy ez esetben tegyen célravezető intézkedéseket Oroszországgal szemben. A kérdést a tervek szerint napirendre tűzik az uniós külügyminiszterek február 18-i találkozóján.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »