Az EU is bevezeti a védővámot az acélra

Az Európai Unió végleges védővámokat vezet be az acéltermékek behozatalára válaszul arra, hogy májusban az amerikai elnök úgy döntött, hasonló intézkedéseket vezet be az EU-ból, valamint Kanadából és Mexikóból érkező acél- és alumíniumtermékekre. A védintézkedés a július óta ideiglenesen hozott határozatot váltja fel és február 2-ától lép érvénybe – közölte az Európai Bizottság pénteken.

A uniós bizottság 2018 márciusában indult vizsgálata kimutatta, hogy jelentősen nőtt az acéltermékek behozatala az unióba, és ez veszélyezteti az acélpiac világméretű és tartós túlkapacitása, valamint a tisztességtelen kereskedelmi szereplők tevékenysége miatt sebezhetővé vált EU-s acélgyártókat.

A bizottság megállapította, hogy védőintézkedések nélkül az uniós acélipar belátható időn belül valószínűleg 26 termékkategóriában is komoly károkat szenvedne. Az unió érdekét szolgálja tehát, ha a behozatal további növekedésének elkerülése érdekében megfelelő intézkedéseket vezet be, amelyekkel megelőzhető az uniós gyártók helyzetének további romlása.

Mint közölték, az intézkedések teljes mértékben összhangban vannak az EU Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) érintő kötelezettségvállalásaival, és úgy alakították ki azokat, hogy megőrizzék az import folyamatosságát, amely továbbra is biztosítja a hatékony versenyt az európai acélpiacon.

A szombattól érvényes intézkedések legfeljebb három évig maradnak érvényben, de felülvizsgálhatók, amennyiben megváltoznak a körülmények – tették hozzá.

  • Előzmények
Donald Trump amerikai elnök március 23-án nemzetbiztonsági aggodalmakra hivatkozva jelentette be, hogy 25 százalékos védővámmal sújtja az acél- és 10 százalékos vámtarifával az alumíniumtermékek behozatalát. Akkor azonban a Fehér Ház átmeneti időre mentesítést adott az Európai Uniónak, Kanadának, Mexikónak, Brazíliának és Argentínának, abban a reményben, hogy ezek a kereskedelmi partnerek a végleges mentesítésért cserében a gazdaság egyes területein engedményeket tesznek.

Az Európai Bizottság ezt követően a WTO-hoz fordult, valamint még korábban vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy kell-e az unió piacának védelmében lépéseket tenni az amerikai vámok miatt nagy mennyiségben megjelenő acél és alumínium miatt. Az Európai Unió július végén vetett ki 25 százalékos ideiglenes védővámot mintegy 2,8 milliárd eurónyi amerikai termékkel szemben, válaszul az acél- és alumíniumkivitelt sújtó új importvámokra.

Az Egyesült Államoknak végül nem sikerült a védővámok alóli ideiglenes mentesítésért cserében engedményeket elérnie európai tárgyalópartnereinél, és az erről szóló tárgyalások is megrekedtek.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Trump áldását adja a Tiktok felvásárlására

Nem bánja, sőt, jóvá is hagyja, ha a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriásvállalat felvásárolja a TikTok kínai videómegosztót - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak hétfőn a Fehér Házban, hozzátéve, hogy ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor betiltja a TikTokot az Egyesült Államok területén.

Read More »

Brexit: az EU hajlik a kompromisszumra

Az Európai Unió hajlandó kompromisszumot kötni a bajba jutott Brexit-tárgyalások megmentése érdekében, enyhítve azt a követelését, miszerint Nagy-Britannia a jövőben vegye figyelembe az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat - közölték diplomáciai források a Reuters hírügynökséggel.

Read More »

A járvány a Ferrari eladásait is megfelezte

A járványügyi korlátozások és a termelés mintegy két hónapnyi leállítása miatt a felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, emellett közel megfeleződött az értékesítési árbevétele is, és töredékére esett a nyeresége. A gyártó - hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint - emiatt kissé csökkentette éves eredmény-előrejelzését is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás