Két hét múlva újabb Brexit-szavazás jön

Január utolsó hetében szavaz a londoni alsóház arról a javaslattervről, amelyet a konzervatív párti brit kormány állít össze a Brexit további menetéről. A legfrissebb felmérések szerint már jelentős többségben vannak a konzervatív választókörzetekben is azok, akik inkább újabb népszavazást szeretnének a Brexit ügyében kialakult patthelyzet feloldására.

Az alsóház a héten a modern brit parlamentarizmus történetében példátlan, 230 fős többséggel elutasította a Brexit feltételrendszeréről az EU-val novemberben elért 585 oldalas megállapodást. Theresa May miniszterelnöknek a megállapodás alsóházi tárgyalási folyamata közben – a kormány szándékai ellenére – elfogadott törvénymódosítás alapján három ülésnapon belül, vagyis hétfőig kell a ház elé terjesztenie a kormány új javaslatait arról, hogy a Brexit-folyamat milyen irányt vegyen.

  • Kapcsolódó cikkeink:

May már a megállapodás elutasítása után bejelentette, hogy jövő hétfőn ismerteti a parlamentben a kormány álláspontját a továbbiakról. A Downing Street csütörtökön közölte, hogy az új kormányzati javaslatcsomagot az alsóház január 29-én tárgyalja és aznap szavaz is róla.

Theresa May kormánya szerda este megnyerte a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn által kezdeményezett bizalmi szavazást, és May a szavazás után azonnal bejelentette, hogy mielőtt előterjesztené hétfőn új javaslatait, egyeztetésre hívja az ellenzéki pártok vezetőit a Brexit-folyamat további irányáról.

Bár az EU korábban egységesen kizárta a tárgyalások újraindítását, Heiko Maas német külügyminiszter kedden már úgy nyilatkozott, hogy ha az esti szavazáson elbukna a Theresa May Brexit-megállapodása, akkor újra lehetne nyitni a tárgyalásokat.

Tovább a teljes cikkhez

A konzultációk már szerda éjjel megkezdődtek, és csütörtökön folytatódtak, ám Jeremy Corbyn visszautasította a részvételt, mondván: a tárgyalások feltétele a Munkáspárt részéről az, hogy Theresa May egyértelműen zárja ki a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét. Corbyn csütörtökön, a dél-angliai Hastings városában mondott beszédében megerősítette ezt az álláspontját. Kijelentette: azzal, hogy továbbra is a lehetőségek között hagyja a megállapodás nélküli kilépést az EU-ból, Theresa May valójában zsarolással próbál újabb kísérletet tenni arra, hogy elfogadtassa a képviselőkkel a Brexit feltételeiről kötött, “elfuserált alkuját”.

A Munkáspárt vezetője szerint a Brexit ügyében kialakult patthelyzetből az új parlamenti választások kiírása kínálná a legjobb kiutat. A csütörtökön ismertetett legfrissebb felmérések és elemzések szerint ugyanakkor többségben vannak azok, akik szerint e patthelyzet megoldására új EU-népszavazást kellene kiírni, és ha ez megtörténne, ugyancsak többségben lennének a bennmaradásra voksolók.

  • A többség már új népszavazást szeretne

A FocalData piackutató cég a legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov legutóbbi vizsgálatainak elemzése alapján kimutatta, hogy még a konzervatív képviseletű brit választókörzetek több mint 90 százalékában – köztük az új referendum gondolatát mereven elutasító Theresa May választókörzetében is – többségben vannak azok, akik szerint újabb népszavazást kell kiírni.

A FocalData elemzése szerint – amely a Best for Britain népszavazáspárti kampánycsoport számára készült – azon 317 nagy-britanniai választókörzetből, amelyeket konzervatív párti törvényhozók képviselnek az alsóházban, 290-ben vannak többségben azok, akik szerint a választóknak kellene kimondaniuk a végső szót a Brexitről.

Csütörtökön, a felmérés eredményének ismertetésével egy időben a kormányzó Konzervatív Párt több alsóházi képviselője és tagja Right to Vote néven kampányt indított az újabb referendumért. Az elnevezés szavazati jogot jelent, de egyben egy szójáték, így értelmezhető olyan kifejezésként is, hogy helyénvaló lenne a szavazás.

A YouGov ugyancsak csütörtökön ismertetett, 1070 fős választói minta bevonásával elvégzett új felmérése szerint ha újabb referendumot írnának ki, országos átlagban a választók 56 százaléka szavazna arra, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió tagja. A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.

Forrás: MTI / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás