Nem sok jóra számítanak a britek a pénzügyi helyzetüket illetően

A britek nagy többsége pénzügyi helyzetének stagnálását vagy romlását várja az idén, saját munkahelyét azonban viszonylag biztosnak érzi.

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap megbízásából elvégzett, kedden ismertetett szokásos év eleji felmérésében kimutatta, hogy a britek alig 13 százaléka bízik pénzügyi helyzetének idei javulásában. Az átlagon belül 11 százalék “kis javulást” vár, és mindössze 2 százalék számít arra, hogy anyagi helyzete komoly mértékben erősödik 2019-ben.

A legnagyobb egyedi csoport, 37 százalék azt valószínűsíti, hogy az idei év végén is “nagyjából ugyanolyan” pénzügyi helyzetben lesz, mint most, a válaszadók 40 százaléka ugyanakkor anyagi helyzetének romlásától tart. E csoporton belül 28 százalék “kisebb mértékű” romlást vár, 12 százalékuknak viszont az a meggyőződése, hogy a jelenleginél “sokkal rosszabb” anyagi helyzetben zárja 2019-et.

A felmérés szerint a relatív többség, 41 százalék biztosnak érzi saját állását. Az átlagon belül 11 százalék “nagyon biztosnak”, 30 százalék “meglehetősen biztosnak” nevezte munkahelyi helyzetét, és csak 13 százalék mondta azt, hogy bizonytalannak tartja foglalkoztatásának idei kilátásait. Közülük 8 százalék nem nagyon, 5 százalék egyáltalán nem biztos abban, hogy 2019 végén lesz állása.

A brit gazdaság jelenlegi állapotának megítélésére vonatkozó kérdésre meglehetősen borúlátó válaszok születtek. A felmérés résztvevőinek mindössze 18 százaléka tartotta jónak – 1 százalék nagyon jónak, 17 százalék meglehetősen jónak – a gazdasági helyzetet, 41 százalék szerint viszont a brit gazdaság rossz állapotban van. Közülük 31 százalék meglehetősen, 10 százalék nagyon rossznak látja a gazdaság pillanatnyi helyzetét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

E borúlátást a legfrissebb előrejelzések is alátámasztják.

A Bank of England monetáris tanácsa a karácsony előtt tartott tavalyi utolsó kamatdöntő ülésen változatlanul hagyta a 0,75 százalékos alapkamatot. A döntéshez fűzött 12 oldalas évzáró elemzésében viszont közölte, hogy megítélése szerint gyengültek a brit gazdaság rövid távú növekedési kilátásai, és a vállalati szektor termelésnövekményét mérő legtöbb felmérés is romlott az elmúlt hónapokban, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanságok miatt.

Ha a Brexit a tervek szerint megy végbe, az Egyesült Királyság nem egészen három hónap múlva, március 29-én kilép az Európai Unióból, egyelőre azonban bizonytalan, hogy a kilépés feltételeiről szóló megállapodást a londoni alsóház elfogadja-e a január harmadik hetére kitűzött szavazáson.

A brit jegybank felülvizsgált előrejelzésében közölte: ebben a környezetben 2018 negyedik negyedévére már csak 0,2 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít, 0,1 százalékponttal lassabbat a legutóbbi inflációs jelentésben szereplő előrejelzésnél. A tavalyi harmadik negyedévben 0,6 százalékos negyedéves összevetésű növekedést mértek a brit gazdaságban.

A Bank of England kimutatása szerint a Brexit körüli bizonytalanságok miatt a brit üzleti szektorban végrehajtott beruházások értéke a legutóbbi három negyedév mindegyikében csökkent, az elmúlt tizenkét hónapban csaknem 2 százalékkal esett vissza, miközben a hét vezető ipari hatalom (G7) többi gazdaságában átlagosan 3,5 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A gazdaságra is veszélyt jelent az új kínai koronavírus-járvány

A gazdasági növekedés a - szintén Kínából indult - súlyos akut légzőszervi szindróma (SARS) kitörése után is megtorpant 2003-ban. Az a járvány közel 800 életet követelt. A szigorúbb megelőző intézkedéseket azonban ezúttal egy potenciálisan fertőzőbb koronavírus ellensúlyozza. Ráadásul a világ második legnagyobb gazdasága a globális növekedés sokkal nagyobb részét teszi ki most, mint 2003-ban. Nem csoda hát, ha a befektetők nyugtalankodnak.

Read More »

A túszul ejtett nemzet

Bár El Salvador nem háborús övezet, akár az is lehetne. Az apró közép-amerikai országban ugyanis az MS-13 és a La 18 rivális bandák irányítják és befolyásolják az élet minden aspektusát, ami miatt a világ egyik legveszélyesebb helyének számít.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás