Putyini módszereket alkalmaz a kongói elnök a választáson

Joseph Kabila kongói elnök szelíd, irányítható báb-utódot akar magának, aki – csakúgy, mint ahogy az Dmitrij Medvegyev és Vlagyimir Putyin esetében történt – néhány évig melegen tartja számára az elnöki széket.

Kongónak sok problémája van, de az exelnökök nyugdíjának fizetése soha nem tartozott ezek közé. Az ország 1960-ban történt függetlenné válása óta minden vezetője borzalmas halált halt – vagy amíg hivatali idejét töltötte, vagy rögtön megbuktatása után:

• Patrice Lumumbát, az első miniszterelnököt hivatalba lépése után kevesebb, mint egy évvel meggyilkolták.
• Mobutu Sese Seko, aki 1965 és 1997 között volt hatalmon, és akinek neve – országa gazdaságának téves vezetése, valamint a pénzügyi és természeti erőforrások kihasználásával szerzett személyes meggazdagodása révén – a kleptokráciával (tolvajuralommal) vált egyenértékűvé, száműzetése évében halt meg rákban.
• Őt követte Laurent Kabila Ruanda által támogatott lázadóvezér, akit 2001-ben testőrségének egyik tagja lőtt le. Azóta fia, Joseph van hatalmon.

Mondhatnánk, hogy ezek csodás kilátások a fiatalabb Kabila számára. Azonban fontos megemlíteni, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban december 23-án választást tartanak, amin a 17 éve hatalmon lévő elnök nem indul, így ez lesz az első eset az ország életében, amikor a kongói szavazók békésen váltják le vezetőjüket.

Örömük mindazonáltal korainak bizonyulhat. Bár Joseph Kabila lényegesen kevésbé volt rettenetes vezető, mint akár Mobutu, akár saját apja, azért ő is megéri a pénzét. Csak hogy néhány példát említsünk: az általa vezetett rezsim alig kormányzott az ország keleti részén, továbbá nem sikerült fenntartania a békét a központi területeken, ahol 4,5 millió ember menekült el otthonából a fegyveresek elől.

Joseph Kabila kongói elnök

Kabila megpróbálta megváltoztatni az alkotmányt annak érdekében, hogy hivatalban maradhasson, de ellentétben a szomszédos Ruandával, Ugandával és Burundival, neki ez nem sikerült. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az államfő mandátuma hivatalosan már 2016. december 20-án lejárt, de az elnökválasztás elhalasztására hivatkozva hatalmon maradt. Ezt követően tüntetések kezdődtek, amelyek végén az a megállapodás született az ellenzékkel, hogy a választást legkésőbb 2017 végéig meg kell tartani. Ezt később 2018 végére halasztotta az ország választási bizottsága. Itt tartunk most. A kérdés tehát az, hogy tényleg van-e minek örülni, amikor még mindig egy olyan ember vezeti az országot, akinek elvileg 2 éve nem kellene hatalmon lennie?

Ráadásul a választás minden bizonnyal tisztességtelen lesz, már most is az. Moise Katumbi fő ellenzéki jelölttől, Katanga tartomány egykori kormányzójától megtagadták az országba történő belépést, hogy ne jelöltethesse magát. Nélküle az ellenzék széttöredezett. Emellett az ország egyes részein a harcok és az Ebola – vagy esetleg mindkettő – miatt sok szavazó túlságosan fél, hogy egyáltalán elmenjen voksolni. Ráadásul a legtöbb nyugati megfigyelőt kitiltották. Mindezek fényében valószínűsíthető, hogy Kabila saját kezűleg kiválasztott utódja, Emmanuel Ramazani Shadary fogja megnyerni a választást.

Shadary pedig kevés okot ad az optimizmusra. Amikor belügyminiszter volt, a tiltakozásokat olyan brutalitással verték le, hogy az Európai Unió szankciókat léptetett életbe ellene. Shadary emellett hiányában van a hatalmi bázisnak, ami Kabilát körüllengi, ezért utóbbi joggal érezheti magát továbbra is nyeregben.

Kabila úgy gondolja, hogy olyan lesz a helyzet, mint Oroszországban, és Shadary Dmitrij Medvegyevként néhány évig melegen tartja majd számára az elnöki széket, amíg ő újra el nem foglalhatja azt. Tehát ugyanúgy marad az eddigi intézményesített korrupció, csak új köntösbe bújtatva és ügyesebben kivitelezve. Ez a tendencia pedig mindaddig nem fog megváltozni, amíg az ország vezetői nem hagyják.

Forrás: The Economist