Korai még temetni az Obamacare-t

Bár úgy tűnt, hogy a Barack Obama nevével fémjelzett egészségbiztosítási reform többé-kevésbé biztonságban van most, hogy a novemberi félidős választásokon a képviselőházban többségbe kerültek a demokraták, az Obamacare ismét veszélyben van. De mit is jelent ez a fenyegetés valójában?

Reed O’Connor texasi szövetségi bíró péntek este – éppen egy nappal azon szombati határidő előtt, ameddig az állampolgároknak meg kell kötniük a jövő évre szóló szerződést – alkotmányellenesnek ítélte az Obamacare-t. Donald Trump amerikai elnök természetesen nem sokkal ezután örömujjongásban tört ki a Twitteren, azonban ez az öröm korainak bizonyulhat.

Bár az ítélet szörnyen hangzik, és elvileg több millió amerikai ember maradhat általa egészségbiztosítás nélkül, valószínűleg nem így fog kinézni a dolog. Ugyanis a republikánus párt jogi érvelését jó indulattal is maximum „gyengének” lehetne nevezni, és a „győzelem” leginkább egy általuk saját kézzel kiválasztott konzervatív bírónak tulajdonítható.

Az ítélet ellen minden bizonnyal fellebbezni fognak (ezt egyébként a reform támogatói azonnal jelezték is), és valószínűleg sikerrel is járnak majd. Időközben a biztosítási csereprogramok, amelyeken keresztül az egyének megszerezhetik az Obamacare szerinti lefedettséget, úgy tűnik, nyitva maradnak.

Ugyan fennáll annak a minimális esélye, hogy az ítélet érvényben marad és az egészségbiztosítási rendszer összeomlik, de az Obamacare túlélt már ennél nagyobb jogi fenyegetéseket is, ezért mindenki, aki már most a bukását ünnepli, nagyon előre iszik a medve bőrére.

Az Obamacare támogatói ünnepelnek Washingtonban 2015. június 25-én (újra kiadva: 2018. december 15-én, amikor is Reed O’Connor texasi szövetségi bíró alkotmányellenesnek nyilvánította az egészségbiztosítási törvényt). EPA/JIM LO SCALZO

A republikánusok érvelése az Obamacare azon követelményére összpontosul, hogy minden amerikai köteles egészségbiztosítást szerezni. Az ügyvédek úgy vélik, hogy mivel a kongresszus tavaly megszüntette a büntetést azok esetében, akik nem rendelkeznek biztosítással, az egyéni biztosítások már nem tekinthetők adónak, ezért alkotmányellenesek. És mivel az egyéni biztosítás kulcsfontosságú a törvény szempontjából, következésképpen az egész alkotmányellenesnek bizonyul.

Ez egy meglehetősen gyenge lábakon álló jogi és logikai alap ahhoz, hogy az egész törvényt darabokra szedjék, beleértve a Medicaid kiterjesztését, valamint a már meglévő feltételekkel rendelkező emberek védelmét.

Az elválaszthatóság fogalma – azaz hogy egy törvény egy része önmagában leállítható-e, vagy az egésznek „mennie kell” – általában a kongresszusi szándék értelmezésén alapul. A kongresszus kifejezetten kijelentette, hogy úgy véli, az Obamacare akár az egyéni biztosítások nélkül is fennmaradhat, sőt, fenn is kell tartani; és a múlt évben pontosan így is történt. Most azonban a texasi szövetségi bíró úgy döntött, hogy a kongresszusi szándék kreatív értelmezésére támaszkodik.

Bár az ügy végül a szövetségi fellebbviteli bíróság, esetleg a Legfelsőbb Bíróság elé is kerülhet, érdemiekben nehéz elképzelni, hogy ez lesz az a helyzet, amely véget vet az Obamacare-nek. Végső soron ugyanis a legtöbb bíró nem szívesen vonná meg a biztosításhoz való hozzáférést több millió amerikaitól.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Bloomberg / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás