Ezt a kampányígéretet nem tudja tartani Donald Trump

Az Obamacare néven elhíresült egészségbiztosítási törvény leépítése egyik legfőbb kampányígérete volt, jobb és olcsóbb rendszert vizionált Trump – a tervek megjelenése óta azonban több republikánus politikus már amiatt aggódik, hogy a problémák okozta népszerűtlenség kihathat a 2018-as kongresszusi választások eredményeire is.

14 millió amerikai veszítené el az egészségbiztosítását jövőre, ha a republikánus párt tervei szerint lecserélnék a jelenlegi Obamacare rendszert – ez derült ki egy elfogulatlan kongresszusi kutatásból múlt héten. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusi Költségvetési Hivatalának (Congressional Budget Office) előrejelzése szerint 24 millióan veszítenék el a biztosításukat 2026-ra, ha a törvényt a jelenlegi formájában fogadnák el.

Az új egészségbiztosítási törvény támogatóinak legfőbb érve az újítás mellett az, hogy az eddigi rendszer nagyon drága, és a tervezet csökkenteni fogja a költségvetési hiányt 337 milliárd dollárral egy évtized alatt. Donald Trump ugyanakkor nem csak olcsóbb, hanem jobb rendszert is ígért, továbbá – bár az egyes kijelentései sokszor ellentmondásosak – azt is kijelentette, hogy nem szeretné, ha bárki egészségbiztosítás nélkül maradna a váltás következményeként.

A CBO jelentése szerint viszont az eddig sem biztosítottakkal együtt 2026-ra akár az 52 milliót is elérheti azoknak a száma, akik így nem rendelkeznek majd egészségbiztosítással, ez pedig a 325 milliós országban jelentős társadalmi problémákhoz vezethet.

Tehát a Trump által megálmodott rendszer, miszerint a biztosítás olcsóbb, a szolgáltatás jobb lesz és a jelenleg biztosítottak közül senki nem veszíti el hozzáférését a rendszerhez – nagy valószínűség szerint nem lesz kivitelezhető.

A Trump-adminisztráció természetesen védelmére kelt a tervezetnek, nyilatkozatuk szerint a CBO jelentése félrevezető és azt ígérik, hogy az új rendszernek lesz egy második és harmadik fázisa is, ami sokkal csábítóbb lesz az emberek számára. Az egészségügyi miniszter, Tom Price azt mondta: Az új rendszer több embert fog fedezni, kevesebb pénzért, és elképzelhetetlennek tartja, hogy 14 millió ember elveszítse a biztosítását jövőre.

Azonban nem mindenki ilyen bizakodó. Az Obamacare néven elhíresült törvény leépítése már hetekkel ezelőtt biztos volt, ez nem csak a demokraták soraiban váltott ki negatív reakciókat, de sok orvos, kórház és konzervatív képviselő is kifejezte nemtetszését, ami megnehezíti az új törvény elfogadtatását az emberekkel és a szenátussal egyaránt. Több republikánus politikus már most amiatt aggódik, hogy a jelenleg fennálló helyzet problémái okozta népszerűtlenség kihathat a 2018-as kongresszusi választások eredményeire is.

Az AARP nonprofit csoport, ami az idős amerikaiak érdekvédelmével foglalkozik, azt nyilatkozta, hogy a republikánus terv aránytalanul sújtaná az 50 és 64 év közöttieket. Írtak is egy öt oldalas levelet a kongresszus tagjainak, amiben kritizálják, hogy az új egészségbiztosítási rendszert sok idős és mozgássérült nem engedheti meg magának, emellett a törvény nem foglalkozik egyáltalán azzal, hogy a gyógyszerek ára csökkenjen.

  • Kapcsolódó cikkünk:

A demokrata vezetés szerint a következmények odáig vezethetnek, hogy az idősotthonokból kiteszik a lakókat és csak a leggazdagabbak járnak majd igazán jól. A szegényebbek közül azoknak, akiknek meg is marad a biztosításuk, többet kell majd fizetniük, mégis kevésbé lesznek fedezve.

A független Tax Policy Center nyilatkozata szerint a republikánus terv a legvagyonosabb amerikaiaknak lenne igazán kedvező. Azok a családok, amelyek évi 51.600 és 89.400 dollár közötti jövedelemmel rendelkeznek, átlagosan 300 dollár, azok pedig amelyek a felső 0.1%-ba tartoznak legalább 3.9 millió dolláros évi fizetéssel 207.000 dollár adótámogatást kapnának.

Ezzel a rendszerrel pedig pont azok az emberek járnak a legrosszabbul, akiknek Donald Trump az elnökségét köszönheti – ezt a tényt a Fox News egyik műsorában maga is elismerte, úgy fogalmazott, hogy „sok dolog nem áll összhangban” a republikánus terv és a kampányígéretei vonatkozásában, de dolgozni fognak a megoldáson.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »