7,3 milliárd euróból fejleszti hadseregét Spanyolország

A spanyol kormány több mint 7,3 milliárd euró értékű hadászati korszerűsítést hagyott jóvá pénteki ülésén Madridban. Az elképzelések szerint az összegből a következő 14 évben megújul a hadihajók, a páncélozott harckocsik és a vadászrepülőgépek állománya.

A galiciai Navantia hajógyárban öt darab, a legmodernebb technológiával felszerelt F-110-es fregatt készül majd a spanyol hadsereg számára, mintegy 4,3 milliárd euró értékben. További 2,1 milliárd eurót költenek 348 darab 8×8 Dragón típusú páncélozott harckocsira, és 906 millió eurót szánnak az Eurofighter 2000 projekt folytatására, a már meglévő vadászgépek korszerűsítésére. Spanyolország összesen 73 harci repülőt rendelt meg a program keretében, amelyből eddig 69-et kapott meg, a hiányzó négy gépet pedig jövőre veheti át.

Margarita Robles spanyol védelmi miniszter az Onda Cero rádióadónak nyilatkozva „társadalmi kiadásnak” nevezte a hadászati eszközök korszerűsítését, érvelése szerint az nemcsak a védelemhez és biztonsághoz járul hozzá, hanem több ezer munkahelyet teremt a következő években Spanyolországban, így kedvez az iparnak és a technológiai ágazatnak is.

Kitért arra is, hogy jelenleg mintegy 3000 ezer spanyol katona vesz rész külföldi missziókban, akik számára nagyobb biztonságot jelentenek majd a korszerűbb eszközök. Spanyolország a bruttó hazai össztermék (GDP) kevesebb mint egy százalékát fordítja jelenleg hadászati kiadásokra – a NATO elvárása a két százalék elérése 2024-ig.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »