A szíriai légvédelem szerint lelőttek egy izraeli katonai gépet, Izrael cáfol

A szíriai légvédelem csütörtök este lelőtt egy izraeli katonai repülőgépet és négy rakétát Damaszkusztól délnyugatra – jelentette a Reuters egy orosz hírügynökségre hivatkozva, amely szíriai biztonsági forrásokat idézett. Az izraeli hadsereg sajtószolgálata cáfolta az értesülést: a közlemény szerint hamisak azok a hírek, miszerint kár keletkezett egy izraeli repülőgépben.

Korábban a RIA Novosztyi hírügynökség szíriai katonai forrásokból értesülve arról számolt be, hogy a szíriai fővárostól délnyugatra fekvő El-Kiszva előváros fölött ellenséges célpontokra nyitottak tüzet, néhányat meg is semmisítettek. Az Al-Hadasz helyi tévécsatorna pedig közölte, hogy az izraeli légierő rakétacsapásokat mért a területre, amelyekkel a Damaszkusz környéki iráni katonai létesítményeket támadta.

Az izraeli légierő legutóbb áprilisban mért csapást El-Kiszva elővárosra, akkor a szíriai légvédelem 13 rakétát semmisített meg.

A csütörtöki szíriai rakétatűzzel kapcsolatban az izraeli hadsereg sajtószolgálata továbbá közölte, hogy rakétaelhárító rendszerük észlelte egy föld-levegő rakéta becsapódását a Golán-fennsík egy lakatlan területén, egyelőre azonban nem sikerült megállapítani a becsapódás pontos helyét, a térséget átfésülik.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A nemzetközi közösség is reagált Theresa May lemondására

Theresa May brit miniszterelnök lemondása nem változtat az Európai Unió és tagországai által elfogadott, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről kialakított álláspontján, a kilépési megállapodást az unió érvényesnek tartja, bárki is legyen a szigetország új miniszterelnöke - jelentette ki Mina Andreeva, az Európai Bizottság egyik szóvivője a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.

Read More »

Bejelentette lemondását Theresa May

Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás