Októberben is gyengélkedett a kínai autópiac

Kínában, a világ legnagyobb nemzeti autópiacán csökkentek az autóeladások októberben, immár a negyedik egymást követő hónapban, a gazdasági növekedés lassulását jelezve.

A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM azt közölte, hogy októberben 2 millió 50 ezer személyautót értékesítettek, az egy évvel korábbinál 13 százalékkal, a szeptemberinél 0,66 százalékkal kevesebbet. Az autógyártók szervezetének kimutatása szerint az első tíz hónapban 19,3 millió járművet értékesítettek Kínában, 1,02 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A CAAM adatai szerint az első tíz hónapban eladott autók 41,91 százaléka (mintegy 8,1 millió) kínai márkájú volt, a német autók aránya 21,63 százalék, a japán autóké pedig 18,61 százalék volt.

Tavaly az eladott járművek száma 3 százalékkal, 2016-ban pedig még jóval nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal nőtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Xinhua

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »