Lemondatná Seehofert a CSU tiszteletbeli elnöke

Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tiszteletbeli elnöke szerint Horst Seehofernek távoznia kell párt elnöki tisztségéből.

A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lapnak elmondta, hogy szerinte egy kézben kell tartani a CSU-elnöki és a bajor miniszterelnöki pozíciót. Szavai alapján Horst Seehofernek a tartományi kormányfői tisztség után a pártelnöki tisztséget is át kellene adnia a legfőbb riválisaként számon tartott Markus Södernek, aki idén márciusban vette át tőle a miniszterelnöki feladatokat.

Edmund Stoiber azzal indokolta javaslatát, hogy a bajorországi pártként működő CSU csak akkor rendelkezik megfelelő súllyal a szövetségi szintű politikában, ha a tartomány vezetője egyben a párt elnöke. Hozzátette: arra számít, hogy egy rendkívüli kongresszuson döntenek majd a kérdésről.

Berlin, 2018. november 5.
Horst Seehofer német belügyminiszter sajtótájékoztatót tart a belügyminisztérium berlini épületében 2018. november 5-én, ahol bejelentette, hogy elfogadhatatlan kijelentések miatt azonnali hatállyal nyugállományba helyezik a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnökét, Hans-Georg Maassent.
MTI/EPA/Clemens Bilan

Horst Seehofer pártelnöki megbízatása 2019 végéig szól, de egyre többen sürgetik lemondását, amióta a CSU az október közepén tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson elveszítette abszolút többségét. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

A Die Zeit című hetilap a napokban Horst Seehofer környezetéből származó értesülésekre hivatkozva azt jelentette, hogy a politikus hajlandó befejezni 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de megtartaná a belügyminiszteri tisztséget a szövetségi kormányban. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap viszont úgy tudja, hogy rövidesen mindkét tisztségéről lemondhat és távozhat a politikából.

A lap értesülése szerint Horst Seehofer a „mindent vagy semmit” elvét követi, vagyis a szövetségi belügyminisztériumból is távozik, ha nem sikerül megállapodni a párt vezető köreivel az elnöki pozíció megtartásáról.

A belügyminiszter korábban közölte, hogy majd csak az új bajor kormány november 12-i hivatalba lépése után ismerteti elképzeléseit jövőjéről.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »