Horribilis összegekbe kerül Kínának az ujgurok átnevelő táborokba zárása

A korábbi adatokhoz képest több mint kétszeresére emelkedtek a biztonsági célokat szolgáló költségvetési kiadások Kína Hszincsiang-Ujgur autonóm területén – derül ki az amerikai Jamestown Foundation hétfőn bemutatott elemzéséből.

Jogvédők szerint Kína az ország nyugati részén élő muszlim ujgur kisebbség több mint egymillió tagját zárta táborokba. Peking szerint “szakképző központokról” van szó, amelyekben az ott lévők szakmai és jogi képzést kapnak, csökkentendő a vallási szélsőségességet.

A Jamestown Foundation kutatásának szerzője, Adrian Zenz, a németországi Európai Kulturális és Teológiai Iskola antropológusa szerint viszont a hszincsiangi költségvetési kiadások nem arra utalnak, hogy az ujgurok tömegével kapnának szakképzést, és az ügyészség büntetőjogi ügyeinek számának emelkedése sem olvasható ki a számokból, holott a büntetés-végrehajtási kiadások meredeken emelkedtek. A biztonsági kiadások 213 százalékkal, csaknem 20 milliárd jüannal (mintegy 815 milliárd forint) emelkedtek 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest.

Ujgurok és tibetiek tüntetnek Kína ellen Genfben, 2018. november 6-án. (EPA/SALVATORE DI NOLFI)

“A számok olyan kiadási mintákkal vágnak egybe, mintha fokozott biztonságú politikai átnevelő táborokat építettek volna és üzemeltetnének, ahol ujgurok százezreit tarthatják fogva minimális jogbiztonság mellett” – fogalmazott Zenz, aki szerint a hszincsiangi foglalkoztatási adatok sem utalnak arra, hogy az elmúlt időszakban százezrek részesültek volna szakképzésben a tartományban. Bármilyen képzés is zajlik a táborokban, nem a szakképzési rendszer keretében és forrásaiból folyik – jegyezte meg a szakember.

A hszincsiagi kormányzat és a Kínai Kommunista Párt nem kommentálta a kutatás eredményét. Hua Csun-jing külügyi szóvivő pedig kedden úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri pontosan a hszincsiangi biztonsági kiadások részleteit. Felvetette viszont, hogy a Jamestown Foundationnek azt is meg kellene vizsgálnia, mennyit költött a hszincsiangi vezetés a térség gazdaságának fejlesztésére és az életszínvonal emelésére.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: az EU hajlik a kompromisszumra

Az Európai Unió hajlandó kompromisszumot kötni a bajba jutott Brexit-tárgyalások megmentése érdekében, enyhítve azt a követelését, miszerint Nagy-Britannia a jövőben vegye figyelembe az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat - közölték diplomáciai források a Reuters hírügynökséggel.

Read More »

A járvány a Ferrari eladásait is megfelezte

A járványügyi korlátozások és a termelés mintegy két hónapnyi leállítása miatt a felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, emellett közel megfeleződött az értékesítési árbevétele is, és töredékére esett a nyeresége. A gyártó - hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint - emiatt kissé csökkentette éves eredmény-előrejelzését is.

Read More »

Piaci körkép: keskeny sávban ragadt a DAX

A DAX továbbra is a keskeny 12.300 és 12.500 pont közötti sávban mozog. Az index pénteken tett egy fals kitörést a kereskedési sáv alá, de gyorsan vissza is tért a sávon belülre. Jelenleg úgy tűnik, hogy addig ebben a szűk sávban marad, amíg nem érkezik egy nagyobb mozgást kiváltó hír.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás