Az uniós pénzügyminiszterek is az olasz büdzsétervezet módosítását kérik

Az aggályosnak tartott jövő évi olasz költségvetési tervezet módosítását sürgették a résztvevők az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek (Eurogroup) hétfői brüsszeli ülésén.

A mostani az eurócsoport első tanácskozása azóta, hogy az Európai Bizottság október végén eddig példátlan módon visszautasította az olasz büdzsétervezetet, és november 13-ig adott időt annak módosítására, hogy megfeleljen a korábbi uniós ajánlásoknak és a római kötelezettségvállalásoknak.

A miniszterek közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben leszögezték, hogy osztják a brüsszeli testület értékelését, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy a rendezett államháztartás a tartós gazdasági növekedés előfeltétele. Nyílt és konstruktív párbeszédet sürgettek a felek között, valamint azt, hogy Olaszország működjön együtt szorosan a szabályoknak megfelelő büdzsé előkészítésében.

„Nagyon remélem, hogy az olasz kormány elfogadja a neki nyújtott kezet. Erősen hiszek a párbeszéd erejében, ez a kompromisszum megfelelő útja” – hangsúlyozta Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.

„Az Európai Bizottság tanácsa barátságos javaslat” – emelte ki Olaf Scholz német pénzügyminiszter. Holland kollégája, Wopke Hoekstra támogatásáról biztosította a bizottsági eljárást, azonban nem kívánt találgatásokba bocsátkozni a várható kimeneteléről. „Párbeszéd folyik a felek között. Visszautasították az olasz költségvetést, most Olaszországon a sor, hogy válaszoljon” – közölte.

Brüsszel, 2018. november 5.
Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter (b) és Giovanni Tria olasz gazdasági és pénzügyminiszter beszélget az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport tanácskozásának kezdetén Brüsszelben 2018. november 5-én.
MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter élesebben fogalmazott, és figyelmeztetett, hogy az olasz lépések akadályozhatják az eurózóna fontos reformját. „Vannak, akik ellenzik a mélyebb integrációt, és ez a tábor boldogan használná fel a helyzetet a stratégiánk megtorpedózására” – mondta.

Mário Centeno, az eurócsoport portugál elnöke reményét fejezte ki, hogy a római kormány lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy összhangba hozza a tervezetet az uniós előírásokkal.

Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos rámutatott, hogy a bizottság a közös szabályok szerint jár el, számos tagországi szakminiszter elvárásának megfelelően. Elmondta ugyanakkor, hogy még nem hoztak döntést az ügyben. Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e valamifajta kompromisszum Brüsszel és Róma között, Moscovici azt válaszolta, hogy „nem, ugyanis nincs szó tárgyalásokról. A szabályok szabályok” – szögezte le.

Giovanni Tria olasz pénzügyminiszter kijelentette, hogy válaszolni fognak a határidőig, de részleteket nem közölt. Kiemelte emellett, hogy a szabályok lehetővé teszik a célszámoktól való eltérést, és országa esetében ennek mértéke nem is olyan nagy. Az olasz kormány korábban kizárta a korrekció lehetőségét.

Uniós tisztségviselők arról számoltak be, hogy korrekció hiányában a bizottság a vártnál korábban, november 21-én túlzottdeficit-eljárást kezdeményezhet Olaszország ellen. Amennyiben ezt a tagállamok pénzügyminiszterei decemberben jóváhagyják, akkor adott esetben pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak majd. A büntetés összege elméletileg akár a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékát is elérhetné, ez 3,4 milliárd euró.

Az alapvető probléma, hogy az új olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb költségvetési hiánycélt tűzött ki a következő három évre, ráadásul el akarja hagyni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatot. Bármi is legyen a politikai huzavona eredménye, szakértők szerint a helyzet fokozza a piaci bizonytalanságot Olaszországgal, az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságával szemben.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »