Franciaország szankciókat helyezett kilátásba Szaúd-Arábia ellen

Franciaország nem zár ki semmilyen Szaúd-Arábia elleni szankciót, ha kiderül, hogy a rijádi hatóságoknak közük volt Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró isztambuli meggyilkolásához – jelentette ki szerdán Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.

Franciaország felszólította Szaúd-Arábiát, hogy miután többször is egymásnak ellentmondó történetekkel állt elő, derítse ki az igazságot, nyomozza ki a felelősöket, és vonja őket eljárás alá.

“Amíg nem hozzák nyilvánosságra a felelősök személyét és a gyilkosság körülményeit, továbbra is követelni fogjuk az igazságot, amit egyelőre nem kaptunk meg” – jelentette ki Le Drian az RTL francia rádiónak adott interjúban.

“Meg fogjuk hozni a szükséges intézkedéseket a felelősök ellen” – mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy Franciaország nem zár ki semmilyen Szaúd-Arábia elleni szankciót. A vahhábita királyság a francia fegyverek, luxuscikkek és más termékek fontos importőre.

  • Előzmények
A The Washington Post című amerikai lapnak is dolgozó, a szaúdi monarchiát, főként Mohamed bin Szalmán trónörököst bíráló újságírónak országa isztambuli főkonzulátusán történt október 2-i meggyilkolása világszerte felháborodást keltett. Hasogdzsinak azután veszett nyoma, hogy a török menyasszonyával kötendő házasságához szükséges iratokért bement a török főkonzulátusra. Holttestét még mindig nem találták meg. Szaúd-Arábia először tagadta, majd beismerte, hogy az újságírót megölték, mondván “dulakodásban” vesztette életét. Nem sokkal ezután a szaúdi főügyész közölte, hogy Hasogdzsi “kitervelt” emberölés áldozata lett.

A nyugati országok növekvő nyomást gyakorolnak Szaúd-Arábiára az újságíró meggyilkolása, illetve a jemeni háború miatt. Németország például bejelentette, hogy leállítja a Rijádba irányuló fegyverszállításokat. Le Drian szerint a németek elhamarkodottan cselekedtek; szerinte előbb meg kell várni a vizsgálat végét, a bűnösök megtalálását.

A külügyminiszter szerint a szaúdi fegyverexport nem jelentős a francia gazdaság számára. Közölte, hogy a Rijádnak szánt fegyverszállítások a teljes francia fegyverexport 7 százalékát teszik ki. “Nem függünk Szaúd-Arábiától a kérdésben” – hangsúlyozta.

Emmanuel Macron francia elnök szombaton azt mondta, hogy a szankciókról “európai szinten” kell dönteni, és azok nem korlátozódhatnak egyetlen üzletágra.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

A font már nem fél a Brexittől

A brit font 2019 folyamán rendkívül volatilis volt, nyár végéig csökkenő trendben mozgott és a rendezetlen Brexit miatti félelmek nyomán a dollárral szemben szeptember elejére elérte az 1,20-as szintet. Azóta viszont drasztikusan csökkent a megállapodás nélküli kilépés esélye, így a font is menetelésbe kezdett.

Read More »

16 hónapja tartanak a konstruktív megbeszélések Kína és az USA között

A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló, az év végéig aláírandó első részmegállapodásban az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre - köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra - ígért 10 százalékos pótvámot. Trump véleménye azonban bármikor változhat.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás